Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jókívánságok és adományok Lipcséből

Szöveg: Demeter Ferenc |  2011. január 28. 8:53

Jókívánságokat hoztak Devecserbe a Bundeswehr szászországi tartalékos szövetségének képviselői, akik január 27-én, csütörtökön látogattak el a Veszprém megyei településre. A tartalékosok nem érkeztek üres kézzel városba: az adományok mellett egy, a jövőre szóló együttműködést is felajánlottak a katasztrófa sújtotta térség lakosságának.

A német tartalékosok küldöttségét Devecserbe, Buth Sándor nyugállományú ezredes, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) Székesfehérvári Szervezetének elnöke, valamint az adományok szállításában segítséget nyújtó Civil Mozgalom Székesfehérvári Szervezetének vezetői kísérték el.

A látogatásról a honvedelem.hu érdeklődésére

1595913421
Buth ezredes elmondta: „a német tartalékos szervezettel már több mint négy éves rendszeres és nagyon tartalmas kapcsolatuk van. Ez a szervezet Szászország tartalékos katonáit fogja össze, és amikor értesültek a devecseri katasztrófáról rögtön megkerestek minket. Érdeklődtek, hogy miben tudnak segíteni az itt élőknek. Mi akkor azt kértük tőlük, hogy a közvetlen elhárításban ne vegyenek részt, mert ez a magyar hivatalos szervek feladata. Megállapodtunk azonban abban, hogy később visszatérünk a felajánlásukra és esetleg az itt élők elvesztett értékeiknek a pótolásában szerepet vállalhatnak."

A Matasz székesfehérvári elnökétől megtudtuk azt is, hogy a német tartalékosok kárelhárításban való közvetlen részvételének a biztosítása nem lett volna egyszerű feladat, amit a német fél meg is értett. Azonban most jött el az idő, amikor a németországi gyűjtésükből származó adományokat átadhassák a város vezetésének.

1595913421
A német tartalékosok küldöttséget a devecseri  városházán Toldi Tamás polgármester fogadta. A vendégek nevében a Kai-Uwe Döhler, a magyarországi kapcsolatokért felelős vezető adta át az adományokat, valamint a német tartalékosok jókívánságait. Hangsúlyozta: „ezeket a ruhákat a fiatalok önkéntes munkában gyűjtötték össze, válogatták szét és rakták a dobozokba. Tudták, hogy azoknak az embereknek, akiknek ezeket az adományokat küldik nagy szükségük lehet minden egyes felajánlásra."

A küldöttség vezetője hangsúlyozta: a német tartalékosok meghívására a tavasz folyamán két családot látnának vendégül egy-egy hétre, a Lipcse melletti vendégházukba. Szeretnék ezt a kialakult kapcsolatot a továbbiakban szélesíteni. Mint elmondta, nagyon fontos számára az, hogy segítsen annak az országnak, amely a legtöbbet tette Európában a német egyesítésért. Megemlítette: ő személy szerint, és a családja is érintett volt ebben a kérdésben és ezért is érzi ennek a lépésnek a nagyszerűségét.

Toldi Tamás polgármester megköszönte a látogatást és a felajánlásokat. Válaszbeszédében hangsúlyozta: „nagyon jó az, hogy amikor a közvélemény figyelme egy kicsit már elfordult a tragédiáról, önök jelentkeztek és eljöttek segíteni!"

Fotó: A szerző felvételei