Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jövőre létrejön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 17. 5:10

Elfogadta az Országgyűlés szerdán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) létesítéséről szóló törvényjavaslatot; az új intézmény 2012. január 1-jén jön létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának jogutódjaként.

A képviselők 232 igen, 83 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett fogadták el a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által jegyzett előterjesztést.

Az elfogadott jogszabály kimondja, hogy a jogelőd intézmények alkalmazottainak foglalkoztatási jogviszonya és a hallgatók jogviszonya az új egyetemen folyamatos. A jogelődnél indult alap- vagy mesterszakokon, szakirányú továbbképzési szakokon, szakképzési programokban, valamint doktori képzéseken a képzés folytatásának feltételeit biztosítani kell egészen addig, amíg a 2011/12-es tanévre, illetve korábban felvett hallgatók nem fejezik be tanulmányaikat azon a szakon, amelyen azt megkezdték.

Az NKE fenntartói testületének április 15-ig kell megtartania alakuló ülését. Eddig az időpontig a három jogelőd intézmény által létrehozandó előkészítő testületnek is meg kell alakulnia.

Az egyetem büdzséjét a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter költségvetési fejezetében kell biztosítani. 2012. január 1-jétől ideiglenes szenátus gyakorolja majd az új egyetem szenátusának jogköreit, az intézménynek pedig 2012. december 31-ig kell új szenátust választania.

Az indoklás szerint a törvény célja az, hogy a felsőoktatás az új egyetem létesítésével hatékonyabban szolgálja a közszolgálat személyi állományának minőségi fejlesztését. „Az egyetem utat nyit egy integráltabb képzési szerkezetnek az alapképzések, mesterképzések, doktori képzések, szakirányú továbbképzések és az átképzések területén" – írta az előterjesztő.

Az új egyetem fenntartói jogait a közigazgatás-fejlesztésért, a rendészetért és a honvédelemért felelős miniszterek gyakorolják majd, székhelye pedig Budapesten lesz.

Nagy Anna kormányszóvivő február 23-án azt mondta, a későbbiekben az új egyetem egyik épülete a Józsefvárosban található egykori Ludovika akadémia lehet. Ennek épületében működik ma a Magyar Természettudományi Múzeum.