Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jubileumi születésnapi köszöntés

Szöveg: Tömbölné Czirfusz Loretta alezredes |  2012. május 19. 10:12

Bensőséges eseménynek adott otthont a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség. Bozó Tibor dandártábornok, személyzeti csoportfőnök baráti szavakkal köszöntötte Nagy Csaba nyugállományú ezredest 70., jubileumi születésnapja alkalmából a honvédelem napja tiszteletére rendezett ünnepi állománygyűlés keretében.

Nagy ezredes – aki 1967-ben kezdte meg katonai pályafutását és 1968-tól a személyügyi szakterületen tevékenykedett, bejárva a különböző lépcsőfokokat egészen a HM Személyügyi Osztály osztályvezetői beosztásából történt nyugállományba vonulásáig – jelenleg a budapesti nyugállományúak klubja személyügyi tagozatának vezetője.

Köszöntőjében Bozó tábornok elmondta: nemzeti és katonai hagyományaink ápolása mellett fontos a generációk közötti kapcsolattartás, valamint az, hogy a személyügyesek odafigyeljenek a szakmai jogelőd szervezet gazdag tapasztalattal rendelkező nyugdíjasaira, hiszen ezzel az idősebb nemzedék közvetve ugyan, de ma is részese lehet a munkánknak, és olyan aktív nyugdíjas életet élhet, mint Nagy Csaba ezredes.

1595935867

 Fotó: Soós Mihály őrnagy