Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadhafi emberei is az áldozatok között

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 4. 19:49

Megerősítette a líbiai felkelők egyik vezére egy hétfőn megjelent interjúban, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető emberei is áldozatul estek annak a NATO-légicsapásnak, amely tévedésből a lázadók állását érte a hét végén Brega városnál. Musztafa Abdel-Dzsalíl, az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője a La Stampa című torinói lapnak adott interjúban elmondta, „egy belső vizsgálat” alapján megállapították, hogy „a baráti tűz” áldozatai nem „fiatal forradalmárok” voltak, hanem „valójában Kadhafi emberei, akik beszivárogtak” a felkelők közé.

Szavai egybevágnak azzal, amit a felkelők soraiban harcoló egyik fegyveres is mondott korábban, vagyis, hogy Kadhafihoz hű emberek szivárogtak be közéjük, légvédelmi géppuskából a levegőbe lőttek, és a NATO-erők ezután mértek légicsapást az ütegre péntek éjjel.

A Reuters brit hírügynökség tudósítója legalább négy kiégett járművet – köztük egy mentőautót – látott a Bregába keleti irányból bevezető út mentén, ahol frissen ásott sírok mellett férfiak imádkoztak.

Hírek szerint kilenc fegyveres és a mentőautó négy utasa – a sofőr és három bengázi orvostanhallgató – vesztette életét a NATO-csapásban.

A felkelők elutasították a Kadhafi-fiúk ajánlatát

1595916619
A líbiai felkelők elutasították Moammer Kadhafi líbiai vezető két fiának állítólagos ajánlatát, amely szerint apjuk távozna a hatalomból, hogy megnyissa az utat a demokráciába való átmenet előtt. Az elképzelés szerint a folyamatot Kadhafi második legidősebb fia, Szaif al-Iszlám vezényelné le. Az ajánlatról a The New York Times című tekintélyes lap közölt értesülést vasárnap internetes oldalán diplomáciai és líbiai hivatalos forrásokra hivatkozva. „Az Átmeneti Nemzeti Tanács teljes egészében elutasítja ezt az elgondolást" – tudatta szóvivője útján a líbiai felkelők által létrehozott vezető testület. „Kadhafinak és fiainak távozniuk kell, csak ezután kezdődhet bármilyen diplomáciai tárgyalás" – mondta a szóvivő.

„Hogyan lehetne úgy tárgyalni, hogy fegyvert szegeznek ránk?" – tette föl a kérdést.

Közben hétfőn is folytatódtak a harcok a Tripolitól mintegy 800 kilométerre keletre fekvő Brega városánál. Megfigyelők szerint a lázadók – miután szegényes felszereltségüket nagy lelkesedéssel pótolva előrenyomultak egészen a Tripolitól alig több mint 500 kilométerre lévő Ben Dzsavádig, majd ugyanilyen gyorsan visszaverte őket a Kadhafihoz hű erők offenzívája -, ezúttal szervezettebben, felkészültebb parancsnokok irányításával és nagyobb tűzerővel nyomulnak előre.