Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kalandozások a Gutenberg-galaxisban

Szöveg: Ördög Kovács Márton |  2021. december 19. 11:05

Folytatva múlt heti könyvajánlónkat, advent negyedik vasárnapján is az olvasás és a szellemi honvédelem fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. A bemutatott könyvek csak egy kis részét képezik a harcászati, hadtörténelmi és biztonságpolitikai kötetek hazai kínálatának, így mindenkit arra buzdítunk, hogy kalandozzon bátran abban a galaxisban, amely már a 15. század óta gazdagítja ismeretek átadásával az emberiséget.

könyv_1

Kalandozásaik során a világ különböző területeit bejáró vikingek, besenyők a vallási okokból menekülő hugenották vagy éppen a Közel-Keletig eljutó keresztesek, mind a részét képezik azoknak a migrációs folyamatoknak, amelyek már az 5. századtól meghatározták az európai és a globális népmozgásokat. A Pósán László – Veszprémy László – Isaszegi János szerzőhármas a Migráció a kora középkortól napjainkig című kötetében ezeket a folyamatokat, valamint az európai és azon belül is a magyarországi be- és elvándorlások hátterét mutatja be. Ezen túl a brit és az amerikai bevándorláspolitikával és napjaink muszlim radikalizmusával is foglalkozik.

A második világháború hadtörténelmének és harcászati mozzanatainak kedvelői nem panaszkodhatnak. Amellett, hogy számtalan filmes alkotás foglalkozik a témával, még ennél is több könyvben elevenednek meg a második világégés eseményei. Mi lehetne hitelesebb forrás egy szem- és kortanúnál, aki jelen esetben Kékkői László, a 25. hadosztály főhadnagya, aki lövészszázadának parancsnokaként részese volt a szovjet-román fél ellen vívott tordai csatának. A véres ütközetre és a hadszíntéren tapasztaltakra emlékezik vissza Tűzözön című kötetében, amely minden olvasó számára hiteles közelségbe hozza a csatában harcoló magyar honvédek történetét.

könyv_2

A haditechnika után érdeklődők is szerencsés helyzetben vannak, hiszen egy tejes sorozat áll a rendelkezésükre, amelyben alaposan megismerkedhetnek a Magyar Honvédség vízen, földön és levegőben használt eszközeivel. A sorozat népszerű része a Horváth Sándor - Nagy Norbert - Tóth András - Éless Krisztián által jegyzett A Leopard 2A4 és a Gidrán című kiadvány, amely a Leopard 2 harckocsira és a Gidrán többcélú páncélozott harcjárműre fókuszál, egyaránt nagy hangsúlyt fektetve a két járműkategória fejlődéstörténetére és technikai paramétereinek ismertetésére.

A különleges műveleti erőket egyfajta mítosz övezi, nem véletlenül. Magyarországon és világszerte is folyamatos a képességiek alkalmazása. A különlegesek világába kalauzol el bennünket Bodoróczki János A különlegesek című könyvében. A kötet bemutatja a különleges erők világát, illetve felvázolja Európa, illetve Magyarország 2035-ös jövőkép-alternatíváit, kitérve a Magyar Honvédség különleges erőinek szerepére is.

Kapcsolódó cikkek
könyv_nyitó

Szellemi honvédelem

2021. december 12. 8:26