Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kalotaszeg a Stefánián

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. november 5. 6:47

A Honvéd Táncszínház és zenekara háromrészes előadás-sorozatának második előadására kerül sor a Stefánia Kultúrális Központban. Az Élő Martin Archívum remekei sorozatból az elsőt október 6-án, Bonchida háromszor címmel tekinthette meg a közönség. A mostani, november 5-i Kalotaszeg című előadást december 17-én a Mezőség követi. A művek rendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán.

Kalotaszeg, Erdély legkisebb magyarok lakta tömbje, több száz éves népi hagyományok bölcsője. Népviseletére a színek tobzódása és a változatos formavilág a jellemző. Ebből a páratlan gazdagságból ad ízelítőt a Honvéd Táncszínház és zenekara, köszönetet mondva azoknak a magyar, román és cigány táncosoknak és zenészeknek, akik megőrizték és továbbadták nekik e csodálatos tánc- és zenekultúrát.

Kalotaszeg a címe a Honvéd Táncszínház egyik előadásának is. A három részes sorozat második előadását november 5-én, 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők Budapesten, a Stefánia Kulturális Központban. Az előadás rendező-koreográfusa, művészeti vezetője Zsuráfszky Zoltán.

A Honvéd Táncszínház Magyarország legnagyobb létszámú tánckara. „Anyanyelve" a Kárpát-medence néptánc kincse, amelyből a nagyformátumú táncdrámáktól a népi vígjátékokig, a klasszikus tragédiáktól a mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik.

Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága. Repertoárjával őrzi a folklór elemekből építkező dramatikus táncjátékok világát, valamint az autentikus táncokat a lehető legnagyobb hűséggel színpadra állító darabok egyedi varázsát.

A zenekar tevékenysége szorosan kötődik a tánckar műsoraihoz, másrészről a Kárpát-medence népeinek zenei hagyományait őrző, önálló produkciókkal is színesítik a táncszínházi repertoárt.

Fotó: Kovács Tamás

Címkékkultúra