Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kalózhírek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 27. 9:01

Megközelítette a szomáli kalózok egyik kikötőjét az ország jó részét kézben tartó iszlamista milícia, mire a tengeri rablók elmenekültek a túszaikkal és javaikkal – közölték hétfőn különféle helyi források. Az al-Shabaab vasárnap este óta nyomul előre Haradhere felé, amióta elfoglalta a térségben a kormánypárti milíciák területét.

Egy osztaguk az éjjel be is nyomult a településre, de később visszavonult. A kalózok a túszaikkal együtt hétfőn az erdőbe menekültek. Köztük van a brit Chandler házaspár, akikért 2,5 millió dollár váltságdíjat remélnek – mondták szemtanúk.

A fogságban lévő mintegy 300 túsz helyzete még veszélyesebbé válhat, ha az iszlamista milícia kezére kerülnek – vélik szakértők. A két csoport nem szövetségese egymásnak, de vannak „érintkezési területeik". Az al-Shabaab ilyennek tartja a „hitetlenek és keresztesek" hajóinak elfogását. Chandlerékért 1,8 millió dollárt ajánlottak fel Maslah Yare kalózbandájának, azonban ő 2,5 milliót akar értük. Yare hétfőn már azt mondta a brit hírügynökségnek, hogy ha a milícia utoléri őket, akkor a sorsukra hagyják Chandleréket, „mert a saját életük fontosabb".

A két csoport élesen szemben áll az életvitelt tekintve. Az al-Shabaab nem tűri az alkoholt, a kábítószert és a prostitúciót, amely elárasztotta Haradherét, amióta dollármilliók folytak be oda a váltságdíjakból.

A milícia váratlan előrenyomulásának van egy másik magyarázata is, amely szerint fegyvereket akarnak szerezni. Egy névtelenségbe burkolózó kalózvezér azt állítja, hogy emberei nemrég elfogtak egy könnyűfegyvereket és gránátvetőket szállító hajót, amely Jemenből indult. Feltehetően az al-Shabaab volt a címzett, és most vissza akarják szerezni a rakományt – mondta.

A Haradherét és a közeli Elhurt elhagyó kalózok Omar Gurreye tartományi kormányzó szerint a 70 kilométerre északra fekvő Bahado településre tartanak, ahol rejtekhelyeik vannak, és számíthatnak a helyi klánok támogatására.

1595901009
 

Kalózokat fogtak az európai uniós haditengerészet hajói

A Viktória fregatt helikoptere vasárnap lett figyelmes a szomáliai partoktól 40 mérföldre haladó hajóból és két kisebb csónakból álló csoportra. A nagyobb hajó sok üzemanyaghordót, valamint más hajók foglyul ejtéséhez szükséges felszerelést (létrák, kampók) szállított a fedélzetén, a hagyományos halászhajók kellékei viszont hiányoztak róla.

Az uniós erők körbezárták a kalózokat, majd a hadierő parancsnoka, Jan Thörnqvist utasítására átkutatták a hajókat. A tengeri martalócok nem tanúsítottak ellenállást. A kalózokat az egyik csónakba terelték, majd ellátták őket a szükséges felszereléssel, hogy eljuthassanak a szomáliai partokig. Ezután a Viktória megsemmisítette a többi kalózhajót.

Szombaton egy holland hadihajó, a Johan de Witt csípett nyakon kalózokat. A bálnavadász hajónak álcázott kalózhajót a partok közelében érte a „végzet". Öt kalózt elfogtak, két járművüket pedig lefoglalták.

Az EU NAVFOR Szomália – Atalanta műveletének legfőbb feladata, hogy a Világélelmezési program (WFP) keretében humanitárius segélyt szállító kereskedelmi hajók útját biztosítsa, vagy az Afrikai Unió szomáliai misszióját (AMISOM) kísérje. Ezenkívül a művelet célja még az Ádeni-öbölben és az Indiai-óceánon haladó veszélyeztetett hajók védelme, a kalózkodás elleni küzdelem és a partközeli halászati tevékenység ellenőrzése.