Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kapcsolat a társadalommal

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2021. október 5. 19:07

A tartalékos katonák nem csupán a hadseregek „hátországát” jelentik, de óriási szerepük van abban is, hogy a haderő és a civil lakosság között még szorosabbá váljon a kapcsolat, így a Magyar Honvédség ismertségét is növeljék - hangzott el az Európai Területvédelmi Erők Regionális Együttműködésének Kezdeményezése harmadik konferenciáján, október 5-én, kedden, Budapesten.

LALA4839

A kétnapos rendezvény első napján a vezető altisztek - köztük Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa és Hazafi Károly főtörzszászlós, a MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság vezénylőzászlósa - előadásait hallgathatták meg a résztvevők; a vírushelyzet miatt online közvetítés segítségével.

Bozó Tibor vezérőrnagy, az eseménynek otthont adó MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka megnyitó beszédében kiemelten fontosnak nevezte azt, hogy a kezdeményezésben részt vevő 11 nemzet megossza egymással a tapasztalatokat, információkat. „Nyitott szívvel és nyitott elmével” - emelte ki a konferencia mottóját, s emlékeztetett: minden hadsereg gerince a jól képzett, gyakorlott altiszti állomány. „A magyar altiszteknek sincs okuk szégyenkezni: rátermett, jól képzett és komoly tapasztalatokkal rendelkező katonákkal találkozhatunk a Magyar Honvédségben” - tette hozzá a vezérőrnagy.

LALA4869

Hérincs Lajos törzszászlós, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsokság (MH KIKNYP) vezénylőzászlósa leszögezte: a legfontosabb cél növelni a hivatásos és a tartalékos katonák létszámát. Ehhez azonban hatékonyabb, gyorsabb, a jelen kor kihívásainak és a fiatalabb generáció elvárásainak megfelelő toborzó és felvételi rendszerre van szükség. Érezhető a „generációs szakadék”: a Z generáció tagjai már gyorsan élnek és ugyanezt várják el a toborzóktól is. A tartalékos állomány növelésével egyben erősödik a társadalom és a honvédség kapcsolata is, hiszen a sorkötelezettség felfüggesztésével eltűnt az a fajta ismeret, amit a sorkatonák hazavittek magukkal. Emellett azonban arra is ügyelni kell, hogy a megfelelő embert a megfelelő helyre tudják elhelyezni a honvédségen belül: mindenkinek tudnunk kell feladatot és beosztást ajánlani - tette hozzá a törzszászlós.

LALA4874

Merész Róbert zászlós, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred tapasztalatait felhasználva mutatta be az önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) szolgálatra jelentkezettek kiképzését. Mint hangsúlyozta: az élet minden területéről érkeztek a szabadidejüket felajánló tartalékosok: a Prima Primissima-díjas újságírónőtől, a volt ütegparancsnokon át, a gyári munkásig mindenki helyet és szerepet talált magának az ezrednél. A képzésnél minden szempontból fontos a fokozatosság, a „lépésről-lépésre” elv betartása: legyen szó akár a fizikai állóképesség szükséges növeléséről vagy a modulrendszerűen egymásra épülő kiképzés végrehajtásáról. Merész zászlós is kiemelte, hogy szükség van a honvédség és ezen belül a területvédelmi tartalékos rendszer népszerűsítésére, hiszen - mint fogalmazott - sokan a mozifilmekből csak azt tudják, hogy mit csinálnak a katonák a háborúban. Azt viszont már nem, hogy békeidőben mivel foglalkoznak az egyenruhások…

A beérkezőkről kevés információkkal rendelkeznek az ezrednél, így komoly feladatot jelent az is, hogy mindenkit a polgári képzettségének és ismereteinek megfelelő beosztásba helyezzenek el. Ez egyben kulcs ahhoz is, hogy az önkéntes tartalékos katona jól érezze magát és ami nagyon fontos, jó hírét vigye a tartalékos rendszernek a barátok, a család felé. Ez a legjobb reklám a kisközösségekben - emelte ki a zászlós.

LALA4880

Manzák Attila törzszászlós, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóaljának vezénylőzászlósa a 2021 júniusában, Szerbiában megrendezett „Platinum Wolf 21” elnevezésű többnemzeti taktikai gyakorlatra való elkészülésről és a kiképzési esemény végrehajtásáról tartott előadást. Mint elmondta: mindkét esetben segített, hogy a tiszti és altiszti állomány hivatásos katonákból állt, akik így jelentős tapasztalattal a tarsolyukban tudták segíteni a tartalékos katonákat a kiképzés és a végrehajtás során egyaránt. A kéthetes „Platinum Wolf 21” során békefenntartói műveletek feladatait hajtották végre a magyar tartalékosok, méghozzá az értékelések szerint kiválóan. Mint a törzszászlós hangsúlyozta, a vendéglátók szerint is a magyar szakasz minden, a számára megszabott feladatot magas színvonalon hajtott végre.

LALA4896

Egy kicsit távolabb utaztak 2021 júniusában az MH 2. vitéz Vattay Antal és az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred katonái: egészen pontosan a Louisiana állambeli Fort Polk-ba. A felkészülés, az utazás és a végrehajtás izgalmairól, nehézségeiről és eredményeiről a csapat vezénylőzászlósa, Csonka Dániel zászlós beszélt a konferencián. A magyar tartalékosok az Ohiói Nemzeti Gárda 37. Lövészdandár Harccsoport gyakorlatán adtak számot tudásokról, ahol az alapos és minden területre kiterjedő - így többek között a harctéri életmentést, a HMMWV terepjárók vezetését, az angol nyelvet és az éleslövészeteket is felölelő -, másfél esztendős felkészítés után is akadtak meglepetések: például a 44 Celsius-fokos meleg, a 100 százalékos páratartalom, illetve a magyar tartalékosok számára ismeretlen veszélyek között az alligátortámadás és kígyómarás. A szervezési és logisztikai nehézségek ellenére a kiképzés és a gyakorlat során minden résztvevő végig nagyon motivált és lelkes volt: az amerikai értékelések szerint is sikerrel hajtottak végre minden, számukra kijelölt feladatot.

LALA4898

Miklós Bence törzszászlós, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred vezénylőzászlósa a hazai önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer felépítését ismertette. A már elért eredmények, így a 21 területvédelmi zászlóalj és az alá tartozó 174 század létrehozása mellett beszámolt a még előttük álló célokról, így például a jelenlegi két (a 2. és a 6.) ezred mellé öt új ezred szervezéséről, melynek eredményeként egy-egy ezred alá 3 zászlóalj tartozik majd. „Kiképzés, kiképzés, kiképzés és kiképzés” - hangsúlyozta a zászlóaljak fő feladatát Miklós Bence.

LALA4912

A hazai és nemzetközi hadgyakorlatok nagyon fontos szerepet játszanak a területvédelmi zászlóaljak és ezredek életében. Ez segít abban is, hogy a tartalékos katonák „közelebb érezzék magukat” a hivatásos és szerződéses állományhoz is és tőlük tudják eltanulni, hogyan végzik feladataikat a professzionális haderő katonái. Közösen dolgozva a hivatásos és a szerződéses katonák is jobban megismerhetik azt, hogy a tartalékos rendszer milyen képességekkel tudja segíteni az ő munkájukat – tette hozzá Miklós törzszászlós.

LALA4944

Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa kiemelte: a jövő hadereje az aktív és a költséghatékony, de magát a feladatnak szentelő, megfelelően integrált tartalékos állomány megfelelő keveréke lesz. „Miként egyre jobban támaszkodunk a tartalékos erőkre, egyre több feladatot átadva nekik, úgy kell egyre jobban ügyelni a társadalommal, a tartalékosok családjaival és a munkaadóikkal kiépített kapcsolatok mélyítésére. Amikor egy katonáról beszélünk, akkor a családjáról is beszélünk: ők a meg nem énekelt hősök, akik támogatják a katonát és viselik ennek minden terhét. Hiszen ne feledjük, a tartalékos katona saját szabadidejét áldozza fel a haza szolgálatára, s ezt az időt a családjától is vonja el” - emelte ki Kaszab Zoltán.

A toborzás során minden generációval szót kell tudni érteni, s ehhez mindenkit a megfelelő csatornákon, módszerekkel lehet, és kell is elérni. A tartalékosok az élet minden területéről, eltérő háttérrel, képességekkel, tapasztalatokkal, elvárásokkal és elkötelezettséggel érkeznek, tette hozzá. Felkészültnek kell lennünk ahhoz, hogy el tudjuk őket érni, meg is tudjuk őket szólítani – és bent tartani a rendszerben. „A megtartóerő az egyik legnagyobb kihívás, ami sokunkat nem hagy aludni éjszakánként” – árulta el a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa. „Nagyon keményen kell dolgoznunk azon, hogy megfelelő körülményeket, modern felszerelést, professzionális kiképzőcsoportokat tudjunk biztosítani azoknak a lányoknak és fiúknak, hölgyeknek és uraknak, akik azt választják, hogy tartalékos katonák lesznek” - tette hozzá Kaszab Zoltán főtörzszászlós.

LALA4918