Kár azért a gyönyörű autóért

Ám mielőtt a történet grand fináléjához érnénk, lássuk a kerettörténetet! Albánia olasz megszállását követően Görögország a szövetségesek oldalán csatlakozott be a második világháborúba 1940 októberében. Fél évvel később már német megszálló csapatok masíroztak Athén utcáin, rövidesen felszámolva minden görög ellenállást, egyben menekülésre kényszerítve az ország vezetését. A Krétán elrejtőző államvezetés azonban a szigeten sem lelt nyugalomra, hiszen hamarosan megkezdődött az azóta legendásnak nevezett Kréta német ejtőernyős inváziója. Mindössze hét nap leforgása alatt felszámolták a sziget védelmét: német és olasz fennhatóság alá került a terület.

A megszállás természetesen magával hozta a helyi ellenállás megalakulását is, amely szinte a kezdetektől fogva segítette a szövetségeseket és csakhamar kapcsolatba is lépett a brit különleges erők parancsnokságával. Egyeztetett szabotázsakciók mellett folyamatos hírszerző tevékenységet is folytattak, sőt, amikor 1943 szeptemberében Olaszország feladta a háborút, még a Krétán állomásozó és saját döntéséből a szövetségesek oldalára álló olasz parancsnokot is kimenekítették, brit kommandósok segítségével.

Angliát már 1942 óta foglalkoztatta a gondolat, hogy a krétai német gócpontot semlegesítsék, és mindig az elsők között szerepelt az éppen regnáló parancsnok elrablása, amely nem csak a megszálló erők irányításában okozott volna zavart, de komoly és megalázó üzenettel is bírt volna Berlin számára. Bár a legtöbb terv hamvába hullt, az olasz tábornok kimenekítésének sikere új löketet adott a briteknek. A szigetország különleges műveleti erőinek kairói bázisán állomásozó Patrick Leigh Fermor őrnagy és társa Stanley Moss százados 1943-ban egy egészen merész tervvel álltak elő annak érdekében, hogy – ahogy akkor fogalmaztak – bemutathassák Kréta német parancsnokának London jellegzetességeit. Ekkoriban a görög sziget parancsnoka a rettegett Friedrich-Wilhelm Müller tábornok volt, aki nem félt alkalmazni a legbrutálisabb megtorló módszereket sem a „rendfenntartás” jegyében. Tömegmészárlásokat rendezett falvakban, bárkit halálra kínoztatott, akiről azt gondolta, hogy információval bírhat az ellenállással kapcsolatban. Nőket, gyerekeket sem félt munkaszolgálatba kényszeríteni.

Leigh Fermor őrnagy e rémhírek miatt is sürgette akciója elfogadását, amelynek kiemelt célja volt a lehető legkevesebb erőszakkal elrabolni a német főtisztet. Bár a hadvezetés széleskörben támogatta a tervet, voltak, akik a bevetést követően esetlegesen bekövetkező német megtorlásokra figyelmeztettek. Az akció azzal a feltétellel kapott zöld utat, hogy a brit kommandósoknak el kell kerülniük a görög ellenállással való együttműködés minden látszatát a németek előtt.

Az előkészületek 1943 szeptemberében kezdődtek: Leigh Fermor őrnagy és Moss százados felállították a bevetésre kijelölt csoportot, de a szervezésben jelentős késések adódtak, így csak 1944 januárjában szállhatott fel az a bombázógép, amelynek fedélzetéről ejtőernyővel érkezett volna meg Krétára a különleges csoport. A célterület felett azonban rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények fogadták a nyitott bombaraktér ajtaja felett várakozókat. Végül egyedül a parancsnok vetette ki magát a felhős éjszakába, a többieket visszarendelve Kairóba. Leigh Fremor ugyanis nem akart egy percet sem késlekedni tovább, ezért úgy döntött, hogy a következő raj bejutási kísérletéig legalább ő megkezdi a felderítőmunkát a szigeten.

A csoportra várakozó helyi ellenállóktól kapta az információt, hogy Müllert időközben áthelyezték, az új parancsnok Heidrich Kreipe lett. Mindez semmit sem változtatott a terven, az akció továbbra is folyamatban volt. Leigh Fremornak ez kapóra is jött: a raj megérkezéséig időt nyert, hiszen ki kellett ismernie új ellenfelét és szokásait, a rajtaütés megtervezése érdekében. Mindez idő alatt a csoport ejtőernyős ugrása további hét alkalommal hiúsult meg, így végül a kommandósok – két hónappal később – motorcsónakok fedélzetén érkeztek meg Krétára.

Bár mindvégig együttműködtek a görög ellenállással, a rizikós műveletek végrehajtásakor az őrnagy minduntalan ragaszkodott ahhoz, hogy azt vagy ő, vagy helyettese teljesítse. Így öltött görög pásztor gúnyát maga Leigh Fremor is, aki nyája élén közel juthatott a német parancsnoki villához, megfigyelve annak védelmét. Ez olyannyira megerősítettnek bizonyult, hogy az őrnagy felismerte: Kreipe-t csak az irodája és szállása közötti nyolc kilométeres útvonal mentén, menet közben lehet meglepni. Innentől kezdve a brit pásztor többször is végig vezette nyáját az úton, figyelve minden kanyart, emelkedőt és azok közvetlen környezetét. Döntése végül egy „T” elágazásra esett, ahol a gépkocsik kénytelenek szinte állóhelyzetbe lelassítani. Főút lévén azonban nagyon erős forgalom közlekedett itt, ez eldöntötte tehát, hogy Kreipe tábornokot az éjjeli hazaútján kell meglepni.

Leigh Fremor és Moss magukra öltötték az ellenállástól kapott német egyenruhákat, s már minden készen állt a rajtaütésre, amikor a görög kommunista ellenállás vezetője fenyegető levélben hívta fel a britek figyelmét arra, hogyha nem kotródnak el azonnal, leleplezik őket a németek előtt. Bár a pontos tartalma nem ismeretes, de azt tudni, hogy az őrnagy olyan válaszlevelet fogalmazott meg, amely biztosította az akció zökkenőmentes folytatását. A rajtaütés mégis elmaradt, mert az elkövetkező napokban Kreipe egész egyszerűen nem hagyta el rezidenciáját. Április 27-re virradó éjjelen jött a jelzés, hogy a tábornok végre autóba szállt, a bevetés elkezdődött. Leigh Fermor és Moss az út szélén rejtőzve várakozott, figyelve, hogy mikor tűnik fel a parancsnoki gépkocsi.

A megfigyelőpontokon tartózkodó ellenállók fél tízkor lámpavillogtatással jelezték, hogy Kreipe automobilja kíséret nélkül közeleg. A két brit tiszt előugrott, Moss egy rendész pálcával és hangos „Halt!” kiáltással jelzett a sofőrnek. Leigh Fremor tökéletes némettel kérte Kreipe okmányait, ám mire a tábornok a zsebéhez nyúlt, mindketten bepattantak mellé a gépkocsiba, közre fogva a katonai vezetőt. Az őrnagy Kreipe mellkasára szegezte pisztolyát, Moss a sofőrt tartotta sakkban. „Tábornok úr, brit tisztek vagyunk, ön mostantól a hadifoglyunk” – szólt Leigh Fremor tömör tájékoztatása, majd a gépkocsi motorja újra felmorgott és tovább gurult. Huszonkét ellenőrzőpont mellett viharzott el a Moss vezette autó, amely bár furcsa volt, senki nem mert a tábornoki gépjármű után eredni.

A parthoz érve, magára hagyták az autót és gyalog folytatták a menekülést. Leigh Fremor azonban még a vezetőülésen hagyott egy kézzel írt üzenetet, amely így szólt:

„Uraim, Az önök parancsnoka, Kreipe tábornok pillanatokkal ezelőtt egy általunk vezetett BRIT fogságba esett. Mire ezt önök olvassák, ő is és mi is úton vagyunk Kairóba. Szeretnénk a leghatározottabban aláhúzni, hogy a műveletet a krétai emberek és a krétai ellenállók segítsége nélkül hajtottuk végre, az egyedüli segítőink a görög hadsereg hivatásos katonái voltak, akik a Közel-Keletről érkeztek velünk. Tábornokuk, tiszteletre méltó hadifoglyunk, rangjához méltó módon vigyázunk majd rá. Bármiféle retorzió a helyi lakosság irányába szükségtelen és igazságtalan. Hamarosan találkozunk!

Ui.: Rettenetesen sajnáljuk, hogy hátra kellett hagynunk ezt a gyönyörű autót.

Két külön csoportban folytatták az utat, az akciócsoport tagjai Kreipe tábornokkal napokig a hegyekben húzták meg magukat. Itt érte a hír őket, hogy a görög ellenállók végül lelőtték a német sofőrt, mert véleményük szerint nem bírta az általuk diktált iramot. Pattanásig feszült napok következtek. Az előre megbeszélt menekülési pontot elárasztották a németek, a csoportot pedig mintegy 30 ezer katona kereste a szigeten. Leigh Fremor és Moss egy rejtekhelyen hagyva a többieket, elindultak egy térképen jelzett rádióállomás irányába, hogy ott felvehessék a kapcsolatot a kimenekítő csapattal. Az evakuáció új időpontja május 9-e lett. A találkozópont felé haladva többször kellett kitérőket tenniük, hogy elkerüljék a német csapatokat, majd egy kisfaluba érve kapták futár útján a hírt, miszerint a találkozó időpontja május 14-re módosult. Számtalan megpróbáltatás után végül éjjel tízkor, a jelölt napon megjelent a brit motorcsónak, amely egészen Egyiptomig szállította a csoport tagjait és különleges „vendégét”.

A sikeres akcióért a résztvevőket kitüntették, Kreipe tábornokot kihallgatták, majd Kanadába szállították, ahol egészen 1947-ig fogságban tartották. Érdekesség, hogy kihallgatói egyenesen náciellenesnek jellemezték, s bár együttműködő volt, igen kevés érdemleges információval bírt.

A bevetés nem csak segített meggyengíteni a krétai német csapatokat, de fontos morális üzenettel is bírt, amelyet aztán a britek rádióban, újságokban, de még a németeknek bombázókból kiszórt szórólapokon is hirdettek.

A történethez azonban az is hozzátartozik, hogy Kreipe helyét a rettegett Müller tábornok vette át ismételten, akinek eltökélt szándéka volt megbüntetni a görögöket az akcióért. Kétezer német katona vett részt abban a Kedros városát célzó vérengzésben, amelynek ötven civil halottja volt. Kilencszáz házat a földdel tettek egyenlővé, 3 500 lakost pedig internáltak. Az elkövetkező napokban további települések is megismerhették a parancsnok bosszúját.