Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karadzsics után Ratko Mladics következik?

Szöveg: Szűcs László |  2008. július 22. 11:40

Nem a bejelentés napján, hanem még a múlt pénteken, egy buszon fogták el Radovan Karadzsicsot – jelentette be ügyvédje. Göncz Kinga magyar külügyminiszter szerint a háborús bűnökkel vádolt politikus elfogása világos jelzés az Európai Unió felé. A honvedelem.hu által megkérdezett biztonságpolitikai szakértők pedig úgy gondolják, hogy hamarosan Ratko Mladics is kézre kerül.

Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnököt még a múlt héten pénteken, a késő esti órákban vették őrizetbe Belgrád közelében – közölte kedden a legkeresettebb hágai vádlott ügyvédje. Svetozar Vujacsics szerint az egykori politikust a főváros és a Belgrád melletti Batajnica település között közlekedő autóbuszon fogták el. A szocialista Ivica Dacsics vezette szerbiai belügyminisztérium kedden tudatta: a rendőrség nem vett részt a szökevény felkutatásában és elfogásában. A tárca ezzel cáfolta a szerb elnöki hivatal közleményét, amely szerint „szerb belbiztonsági szolgálatok találták meg és fogták el" a hágai vádlottat.

– Radovan Karadzic elfogása a szerb kormány világos jelzése az Európai Unió felé, miszerint a Boris Tadic vezette kormány valóban elkötelezett, hogy együttműködjön a hágai törvényszékkel – mondta Göncz Kinga külügyminiszter kedden. A politikus emlékeztetett rá: az Európai Unió és Szerbia közeledésének egyik leglényegesebb kikötése a háborús bűnösök, ezen belül a két legkeresettebb, Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető és Ratko Mladic volt hadseregparancsnok kiadatása volt. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az unió és Szerbia között megszületett az EU-tagság feltételének tartott társulási és stabilizációs megállapodás, amelyet minden tagállamnak ratifikálnia kell. Ez akkor történhet meg, ha az ország teljes körűen együttműködik a hágai törvényszékkel.

– A háborús bűnökkel vádolt egykori boszniai szerb vezető elfogása már a levegőben volt – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Juhász József Balkán-szakértő. Az ELTE Kelet-Európa Története Tanszék docense szerint az elmúlt években olyan nyomás nehezedett Szerbiára, amely miatt nem túl nagy meglepetés az egykori politikus pénteki elfogása.

Juhász József úgy vélte, hogy a 64 éves Karadzsics elfogása a jelenleg hatalmon lévő szerb kormány – amelyben a demokrata párt alkot koalíciót Slobodan Milosevics egykori pártjával, a szocialistákkal – érdeke volt, s azt reprezentálja, hogy a kormányzat reformpárti és nyugatbarát.

A Balkán-szakértő véleménye szerint, egyelőre még nem lehet tudni, hogy folytatódnak-e a letartóztatások. Azaz rövid időn belül kézre kerül-e a másik két keresett vádlott, Ratko Mladics boszniai szerb hadseregparancsnok és Goran Hadzsics, aki a horvátországi szerbek politikai vezetője volt a háború időszakában, 1992-1994 között. Minden attól függ, hogy Radovan Karadzsics őrizetbe vétele milyen belpolitikai visszhangot vált ki Szerbián belül.

– Ilyen jelentős személyiség, mint Karadzsics, nem bujkálhat tizenhárom éven keresztül komoly politikai és pénzügyi támogatás nélkül. De, hogy ez a „támogató hálózat" – ahogy a Hágai Törvényszék nevezi – milyen szervezettségű és milyen magasra nyúlik, azt elég nehéz megmondani – mondta Juhász József, reagálva arra a felvetésre, hogy a szerb hatóságok eddig szándékosan nem vették őrizetbe a háborús bűnökkel vádolt egykori politikust. Ugyanakkor az ELTE docense szerint jelentős lépés Karadzsics múlt heti letartóztatása, amely egyértelműen javítani fogja Szerbia nyugati megítélését és kapcsolatrendszerét.

Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő véleménye szerint Radovan Karadzsics letartóztatása a Balkán-politikában nagyon fontos esemény, amely úgy is értelmezhető, hogy Szerbia bizonyítja: nem lehet megtorlatlanul háborús és emberiség elleni bűnöket elkövetni. Emellett természetesen az elfogás ténye nagyon fontos történelmi és morális elégtétel a boszniai muzulmánoknak, és mindazoknak, akik szenvedtek az 1992-1995 közötti háborútól.

– Úgy gondlom, hogy Karadzsics esetében nem kérdéses, hogy a hágai bíróság a legsúlyosabb ítéletet fogja hozni, vagyis életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtja majd. Hiszen ne felejtsük el, hogy Karadzsics volt az ideológiai és politikai vezetője annak a közösségnek, amely a boszniai szerb hadsereg végrehajtásával elkövette az etnikai tisztogatásokat – mondta Tálas Péter, aki úgy gondolja, hogy a szerb biztonsági erőknek volt valamilyen információja Karadzsics hollétéről. Azaz sejthették, hogy merrefelé bujkálhat, hol lehet.

– Kétségtelen, hogy politikai akarat kellett ahhoz, hogy ez a keresés eredményre vezessen. Az is tény, hogy akik meghozták ezt a politikai döntést, azok nagyon komoly bátorságról tettek tanúbizonyságot, hiszen ne felejtsük el, hogy a szerb társadalom megosztott. Sokan úgy gondolják, hogy Karadzsics és Mladics nemzeti hősök. Jóllehet a radikálisan gondolkodók aránya jelentősen lecsökkent az elmúlt tizenkét évben – hangsúlyozta a biztonságpolitikai szakértő.

Tálas Péter véleménye szerint Karadzsics után Ratko Mladics sem fog sokáig tovább bujkálni. De természetesen különbséget kell tenni a két körözött személy között, hiszen Mladics katona volt. Vagyis feltételezhetően egykori katonái jobban védik, mint az ideológiai vezér Karadzsicsot. Azaz elfogása is nehezebb lesz, sőt a fegyveres összetűzést sem lehet teljesen kizárni.