Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katari delegáció a zalaegerszegi Rheinmetall gyárban

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Kormány Gábor |  2023. november 22. 7:36

Katari katonai vezetőkből álló delegáció tett látogatást a zalaegerszegi Rheinmetall Hungary gyárban november 21-én, kedden.

A vendégek a komplexumlátogatás során bejárták az augusztus 18-án átadott gyárépületet, megtekintették a Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű KF41-es változatának gyártási folyamatát, majd magát az újonnan beszerzett és itt készülő harcjárműcsalád „csodafegyverét” a bemutatóteremben.

A dr. Juszuf Ahmed al-Kajed dandártábornok vezette katari delegációt Hajnal István ezredes, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnokhelyettese fogadta. A statikus bemutatón – Molnár Zsolt ezredes, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka vezetésével – részt vettek a hódmezővásárhelyi alakulat katonái: egy komplett Lynx szakasz, valamint a harcjármű kezelőszemélyzete is.

A vendégek a „nagymacska” teljesítményét a tesztpályán csodálhatták meg, ezt követően a kísérleti és a lövészeti csarnokot is felkeresték.

KG_20231121_zalaegerszeg_lynxgyar_katar_011

„A hivatalos augusztusi gyárnyitó eseményt követően a Rheinmetall Hungary Zrt-nél mindannyiunkat büszkeséggel tölt el, hogy nemzetközi delegációkat fogadhatunk Zalaegerszegen” – mondta Paul Walf, a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója. „A katari delegáció látogatása lehetőséget teremtett arra, hogy a Magyar Honvédséggel közösen bemutassuk a világ legmodernebb gyalogsági harcjárművét. A Lynx KF41 kiemelkedő képességeinek bemutatása mellett tájékoztattuk vendégeinket a Rheinmetall magyarországi védelmiipari fejlesztési projektjeinek állásáról is” – részletezte a magyar hadiipari vállalat német vezetője.

A felek tárgyalást folytattak olyan együttműködési lehetőségekről, amelyek katonai és ipari előnyöket biztosítanak Magyarország és Katar számára, valamint potenciálisan erősíthetik az államok kétoldalú kapcsolatait a jövőben.

A katari légvédelmi erők (QEADF) már rendelkezik a német tulajdonú, de svájci központú Rheinmetall Air Defence AG által fejleszt és gyártott Skynex rövid hatótávolságú légvédelmi rendszerrel.

Kapcsolódó cikkek
lynx 01

Íme a Lynx!

2023. augusztus 11. 13:58

index_vadmacska

Lynx – az új „vadmacska”

2023. augusztus 17. 8:00