Katonacsaládok szolgálatában

Bíró László 1950. október 31-én született Szekszárdon, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd a Győri Hittudományi Főiskolán folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait. 1974. június 23-án szentelték pappá Szekszárdon és állt a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. Segédlelkészként kezdte Mágocson, majd káplán volt Szigetváron és a pécsi Székesegyházban, 1989-től a pécsi Székesegyház plébánosa. 1994. április 18-án II. János Pál pápa címzetes püspökké és kalocsa-kecskemét segédpüspökévé nevezte ki. Még ez évben, május 21-én szentelték püspökké a kecskeméti Társszékesegyházban. Jelenleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának, elnöke. A püspök urat életéről és a katonai szervezeten belüli terveiről kérdezte a honvedelem.hu.

Ismerve nagyon változatos életútját, melyik volt az a szolgálat, amely az Ön számára érzelmileg meghatározó volt?

Nem egyszerű erre válaszolnom. Életutam motivációjában a mai napig nagy jelentősséggel bírt az első segédlelkészi szolgálat. Mágocson kezdtem, ahol a település mellett még két falu, Nagyhajmás és Alsómocsolád is hozzám tartozott. Nagyon szegény és egyszerű sváb emberek éltek ott azokban az években. Ezeket az embereket súlyosan érintették a háború hatásai, egyrészt az erőszakos kitelepítések és az ezt ellensúlyozó betelepítések, másrészt, mert az ott élők azokban az években is megmertek maradni nemzetiségieknek. Ezek az emberek nagyon sok sebtől véreztek. Az őslakos Mágocsiak sok esetben csak úgy települhettek vissza, hogy ha azokat a házakat, ahonnan kitelepítették őket, újra megvásárolták. Ezektől a többszörösen megbántott és a vagyonukból kiforgatott, de tiszta lelkületű emberektől, akik magukon viselték a diktatúra nyomait, nagyon sokat kaptam. Tudásban, érzelmekben és emberi együttérzésben egyaránt. Ez az emberközeli élmény határozta meg egész életutamat. De a Pécsen eltöltött idő alatt tudtam a legtöbb energiát fordítani a lelki élet ápolására, valamint a családok gondozására és e miatt rengeteg gyümölcse lett az itteni szolgálatomnak, ezért ezekre az évekre szintén nagyon szívesen emlékszem vissza. Ugyan ilyen jó lelkipásztori kapcsolatom a volt még a hívőkkel Kecskeméten, a szemináriumban eltöltött éveim alatt, amelyek szintén jelentős mértékben befolyásolták az életutamat.

Püspöki beiktatásakor nagy hangsúlyt kapott az, hogy a családok segítője volt, és e tapasztalatait itt, a katonacsaládok körében tovább szeretné folytatni. Mik az elképzelései e tevékenységgel kapcsolatban?

A katonák esetében ez mit jelenthet a mindennapokban?

Püspöki beiktatásomkor valaki így köszöntött: „Ha másért nem, azért is megérte hogy püspök lettél, hogy ma a katonacsaládok annyiszor szóba kerültek!" Most ismerkedem azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel szolgálhatom a katonacsaládok javát. Remélem a különböző fórumokon alkalmam lesz szólni a család társadalmat erősítő értékéről és tevékenységéről. Örülnék annak, hogy ha az egyes helyőrségekbe tartozó családokból házas csoportok szerveződnének és kapcsolatba tudnék kerülni velük, de bízom abban is, hogy ha jobban megismerjük egymást más kezdeményezés is születhet, amivel elérhetjük a katonacsaládokat.

Közben telefonon keresik, egy régi jó ismerős Pusztavámról. Ide is a család témában kérik fel egy előadásra. A probléma az időpontban van, mert a püspök úr naptára az elkövetkezendő két hónapra teljesen megtelt. Végül megszületik a megoldás május közepén, Bonifác napján van még két szabad óra, az előadás kipipálva.

Mit jelentett Önnek ez a kinevezés?

Az egyházon belül hasonló a stílus, mint a honvédségnél, de nálunk nem parancsnak, hanem diszpozíciónak hívják azt a formát, ahogy közlik a feladatokat. Soha sehova nem kértem magamat, ahova küldtek mindig készséggel indultam. Most is ezt tettem. A honvédség is annak a magyar mai társadalomnak a része, ahol megtalálhatók a jó és a kevésbé jó értékek és itt is találkozni lehet azokkal az emberekkel, akik őszintén keresik az Istent, igénylik, hogy az Isten keresés útján kapjanak támaszt a mindennapok nehézségeinek a leküzdéséhez. Az új szolgálatomban örömmel szeretnék mindenkinek a rendelkezésére állni, aki keresi a lét értelmét és megvan az a halvány reménye, hogy ezt Istenben találja meg. Szeretnék kapcsolatba kerülni mindazokkal, akik az igaz emberi értékek után vágyódnak.

A legnagyobb támaszt talán a missziókban szolgálatot teljesítők családjainak lehet adni. Mit tudnak tenni Önök ezért?

Többen feltették már nekünk a kérdést, hogy a tábori katolikus püspöknek miért nincs katonai rendfokozata?

Ennek egyik oka az, hogy a nyugati országok hasonló beosztású papjai is rendfokozat nélküliek. Ezt szerettük volna mi is továbbvinni. A másik ok az életkorom volt, mert úgy érezték azok, akik felkértek erre a tisztségre, hogy ebben a korban már rendfokozat nélkül lenne célszerű ellátni ezt a szolgálatot.