Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készül a Charlie-század…

Szöveg: Szűcs László |  2008. szeptember 18. 15:41

Javában tart a Bevetési Irány 2008 gyakorlat. Az idei év legnagyobb kiképzési rendezvényén részt vevő alegységek már az egyik legnagyobb feladatra, a zászlóalj harccsoport éles lövészettel egybekötött harcászati gyakorlatára készülnek. Felkészülésük egy napjára a honvedelem.hu is ellátogatott.

Az idei Bevetési Irány gyakorlat legfőbb célja, hogy a Magyar Honvédség bemutathassa, miként tevékenykedne az úgynevezett országvédelmi feladatok végrehajtása közben. Egy ilyen országvédelmi feladatot kell majd végrehajtania az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. lövészzászlóaljára épülő zászlóalj harccsoportnak (ZHCS) szeptember 23–25-e között.

1595880045
Az éles lövészettel egybekötött harcászati gyakorlatra már ezen a héten megkezdték a felkészülést a ZHCS elemei, a század harccsoportok. Mégpedig a harcparancs kiadásával és a parancsnoki munkával. Amit a terepen végrehajtandó mozzanatok begyakorlása követett.

Ott jártunkkor a Veszprém közelében található úgynevezett újmajori gyakorlótéren foglalt összpontosítási körletet a zászlóalj harccsoport C, azaz Charlie-százada. A századparancsnok utasításai alapján megkezdték az úgynevezett körletmunkákat, vagyis a védelmi állások kiépítését, az álcázást és a nyomeltakarítást.

Persze ezen a környéken a „beásás" nem ment könnyen, hiszen a murvás talajban nagyon nehéz volt kiásni még a legkisebb lövészteknőt is. A gyalogsági ásó gyakran szikrázott a földben megbújó kődarabokon, nem egy eszköz használhatatlanná csorbult. Csak több órás munkával sikerült a lövészkatonáknak megfelelő fedezéket építeniük maguknak.

Természetesen a Charlie-század előtt a ZHCS másik két alegysége az Alfa-, és a Bravo-századok is végrehajtották már a saját – éles lövészettel végződő – alegységgyakorlataikat. Így a jövő héten kedden mind a három század felkészülten vághat neki a zászlóalj harccsoport gyakorlatának. Amelynek csúcspontja a csütörtöki, éles lövészet lesz.

További képek:

1595880045
 

1595880045
 

1595880046
 

1595880046
 

1595880046
 

Fotó: Szűcs László