Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készülnek a pristinai misszióra

Szöveg: Szűcs László |  2007. november 5. 9:08

A harmadik fázisához érkezett az MH Õr- és Biztosító Zászlóalj (MH ÕBZ) tizennyolcadik váltásának missziós felkészítése, vagyis a Pristinába készülő katonák megkezdték az úgynevezett kötelék kiképzést.

Mindezt Megtért István alezredestől, az alakulat kiképzési főnökétől, a kontingens tervezett parancsnokától tudtuk meg, amikor a napokban Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál jártunk.
Az alakulat helyőrségi lő-, és gyakorlóterén egymással párhuzamosan több, KFOR-missziós felkészítés is zajlott.

A vezetési pályán a harc- és gépjárművezetői beosztásba kerülő katonák részére rendeztek különféle vezetési gyakorlatokat. Az előző napokban lehullott esőtől sártengerré változott, csaknem öt kilométeres pályán minden sofőrnek a legjobb tudására volt szüksége ahhoz, hogy teljesíteni tudja az előírt „kört", melyet ráadásul néhány akadályelemmel – például úgynevezett szűk udvarral, L-alakú, illetve 8-as alakú fordulóval, vizesárokkal, kiemelt nyompályával, valamint lépcsőzetes emelkedővel – is nehezítettek.

Ezzel egy időben a lőtéren az 1-es számú különleges lőgyakorlat várt a kontingens lövész beosztású katonáira. Az egykoron békefenntartói lőgyakorlatnak nevezett feladat során azt kellett megtanulniuk a misszióba készülőknek, hogy egy esetleges éles fegyverhasználat során csupán csak harcképtelenné tegyék a támadót. A lőgyakorlaton ezért az úgynevezett anatómiai célalakot használták, amelyen különböző színekkel jelölik a testrészeket. A piros színű, vagyis létfontosságú szervek és testrészek eltalálása e gyakorlat során kifejezetten tilos…
Az MH ÕBZ tizennyolcadik váltóállományának – amely egyben a nyolcadik, a tatai dandár állományára épülő kontingens – felkészítése egyébként még augusztus 28-án kezdődött, s a november 20–23-a közötti záró gyakorlatot követően, december 6-án rendezik meg a csapat ünnepélyes búcsúztatóját.

Pristinába a tervek szerint január első felében, több váltásban utazik ki az állomány, s váltja le a jelenleg külszolgálatot teljesítő hódmezővásárhelyi katonákat.
Ezekben a napokban, egy időben, három különböző külföldi misszióra is készülnek a tatai katonák – mondta el érdeklődésünkre Huszti András dandártábornok, a tatai alakulat parancsnoka. A pristinai őr-, és biztosító zászlóalj mellett a koszovói Pec-ben található MH KFOR Század, valamint a szarajevói székhelyű MH EUFOR Század következő váltóállományának „magja" is a tatai dandár állományából kerül ki. Vagyis egyszerre több mint hétszáz tatai katona készül misszióba. Éppen ezért az ÕBZ tizennyolcadik váltásába a tataiak mellett az MH Támogató Dandártól, a szentesi műszaki zászlóaljtól, a győri légvédelmi rakétaezredtől, a Bakony harckiképző központtól, valamint a kaposvári logisztikai ezredtől is érkezett kisebb-nagyobb alegység.

Megtért alezredes szerint emiatt a kontingens egy része nagy missziós tapasztalattal rendelkezik. Például a törzsből mindenki volt már legalább egyszer Pristinában, és természetesen a kontingensben Tatáról érkezett katonák döntő többsége is szolgált már korábbi ÕBZ váltásokban. Ugyanakkor a vannak olyan, elsősorban más alakulatoktól érkezett katonák, akiknek a mostani lesz az első külszolgálatuk.