Kevesek bátorsága

Ez azt jelentette, hogy a három század, egyenként 12-12 darab Messerschmidt Bf 109G-6-ossal és az osztály törzse négy géppel várta a csillagos felségjelzésű nehézbombázókat és az őket végig elkísérő vadászgépeket. Ez természetesen a maximális géplétszám volt, hiszen a műszaki meghibásodások, a légiharcok során szerzett sérülések vagy a lelőtt gépek szinte minden esetben apasztották az egy felszállásnál bevethető fehérkeresztes Messzerek számát. Nekik kellett szembeszállniuk a számos esetben 400-500 bombázógépből és 150-200 vadászgépből álló támadóhullámokkal – kevesen, de bátran.

A vadászosztály első bevetésére május 24-én került sor, amikor a Bécs környékén lévő olajipari létesítmények váltak az amerikai erők célpontjaivá. A köteléket a Luftwaffe vadászai mellett az elsőként bevethetőnek minősített 101/1. „Zongora” század fogadta, tizenhárom Messzerrel. A légiharc során Sárkány Sándor hadnagy életét veszítette, három másik pilóta megsérült és további nyolc magyar gép szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket. Az amerikai erők több gépet veszítettek (egy-egy P-51 Mustang vadászt és B-17 Flying Fortress bombázót, illetve három B-24 Liberator-t igazoltak, mint légigyőzelmet a század pilótáinak), de számukra arányaiban ez a veszteség sokkal kisebb gondot jelentett, mint a maroknyi magyar vadászszázadnak a saját pilóta- és gépveszteség.

Május 30-án már az egész osztály emelkedett a magasba Veszprém mellett, az ismét osztrák célokat támadó, így magyar területek felett átrepülő amerikai kötelékeket keresve. A harminckét gépes magyar vadászcsoportosítás azonban a légiirányítás, a „Szikla” folyamatos hibái miatt csak „kergette” az amerikai bombázókat, találkozni nem találkoztak – csak a ledobott bombák okozta rombolással. A Messzerek végül üzemanyaguk fogytán hazatértek.

Május hónapban két bevetésen negyvenöt repülőgép szállt fel, de ez csak a bemelegítés volt a forró nyárra. A szövetségesek 1944. június 2-án hajtották végre az első „Frantic Joe” műveletet, amikor az Olaszországból felszállt gépekkel a célpontok bombázását követően nem hazarepültek, hanem az előre kijelölt és felkészített, ukrajnai területen lévő szovjet repülőtereken szálltak le. Az „ingabombázással” először június másodikán találkozhattak (volna) a magyar vadászok, de a 15. amerikai légihadsereg kötelékeit - melyek a debreceni, a miskolci, a szegedi és a szolnoki pályaudvarok ellen indítottak támadásokat - nem sikerült megtalálni. A támadássorozat célja a Tisza vonalától keletre lévő vasúti infrastruktúra rombolása, ezzel megnehezítve a keleti front német utánpótlásainak szállítását. A korabeli amerikai jelentések szerint a bombázógépek sem vadászokkal, sem komolyan vehető légvédelemmel nem találkoztak a vidéki városok felett, így csak a 419. bombázószázadba tartozó, egyetlen B-17F elvesztését jegyezték fel, mely a Debrecent támadó százharminc gépes bombázókötelék tagja volt.

Június 14-én volt az első „nagy napja” a Pumáknak: először csapott össze az osztálykötelék az amerikai hadsereg légierejével. Aznap az üzemanyagot előállító, tároló és szállító üzemek, pályaudvarok kerültek a Norden bombacélzó készülékek szálkeresztjébe Magyarországon és Csehországban. A több mint 660 darab B-17-es és B-24-es elsősorban a Budapest déli részén lévő olajipari létesítményeket (a Shell, a Steaua és a Vacuum Oil Company csepeli szabadkikötőben lévő olajtartályait), a Fanto-olajtelepet, illetve a magyar vasúti hálózatban már akkor is központi szerepet betöltő ferencvárosi rendezőpályaudvart és a csepeli Weiss Manfréd Művek gyártelepét támadta. Az 55. bombázóosztály 152 darab B-24-essel támadta meg a Pétfürdő melletti Péti Nitrogénművek Rt.-t. Szőnyt a 49. bombázóosztály, három ezrednyi B-24-ese kereste fel, míg az Eszék és Sziszek olajipara ellen aznap a 47. bombázóosztály négy B-24-es ezrede indult feladatának végrehajtására. Magyar részről elsőnek a 101/3. század szállt felt aznap, hogy a Luftwaffe „területileg illetékes” 8. honi légvédelmi hadosztályához tartozó Messerschmidt Me 410-es rombolóknak biztosítson fedezetet. A lassabb, nehezebben manőverező gépek erős fegyverzetükkel a bombázógépek megsemmisítésére alkalmasak, de mint ahogyan a magyar Me 210-eseknél is tapasztalható volt, fordulóharcban sérülékenyek. Végül a „Puma” többi százada is elstartol, s a magyar kötelék, illetve az amerikai 14. vadászrepülő ezred 49. századának tizenöt darab P-38 Lightningje közötti összecsapásra Pétfürdő és Szőny között került sor. A közel 30 perces, elkeseredett fordulóharc során magyar részről Király Gyula hadnagy, gépével együtt Székesfehérvártól északra, a Csókahegy oldalába zuhant le, míg Forró Pál hadnagy Várpalotától északra hasraszállt. Jellemző, hogy amerikai pilóták nem kevesebb, mint tizenkét biztosan és egy talán lelőtt, illetve öt megrongált gépet jelentettek hazatérésük után. Magyar részre a 101/3. század pilótái részére öt P-38-ast igazoltak. Ezek egyike a már ötvenegy bevetést teljesített, azaz a frontról hazavezénylésre jogosult, öt légigyőzelmes Luis Bene főhadnagy volt, aki, miután mindkét motorját elvesztette és vállába szilánkot is kapott, ejtőernyővel földet érve fogságba esett.

A százhúsz védővadásszal biztosított bombázókötelékek minden célpontot meg tudtak támadni, az ország kőolajfinomítási és -feldolgozási kapacitásai jelentősen csökkentek. Pétfürdőn is súlyos károk keletkeztek, a magyar és német pilóták legnagyobb erőfeszítéseinek ellenére. Ehhez képest a Kecskeméten, a földön alacsony támadással megsemmisített négy Me-232 Gigant teherszállító repülőgép már csak hab volt a tortán…

Két nappal később, június 16-án ismét elsötétült az ég Magyarország felett: a 15. légihadsereg közel 600 négymotoros bombázó gépe és 290 vadászgépe érkezett az ország légterébe, osztrák és cseh célpontok felé repülve. A Bécs környéki olajtelepek (Florisdorf, Kagran) és Pozsony petrolkémiai üzemei szerepeltek az amerikai támadók étlapján. Az osztály huszonnyolc Messzer G-6-osa reggel 9 óta négy perckor szállt fel, majd fél órával később, a Balaton felett már össze is csaptak az amerikai bombázókötelékekkel és vadászaikkal. Mint Heppes Aladár őrnagy, osztályparancsnok jelentéséből ismert, a 6000-7000 méteres magasságban bombázókat csak 101/1. század tudta egy rácsapással megtámadni, a 2. és 3. századot a többszörös túlerőben lévő amerikai P-38-asok fordulóharcra kényszerítették. A közel 50 perces légicsatában öt magyar pilóta esett el (Kőhalmi János és Bognár József főhadnagyok, Pászthy István hadnagy, Boda György és Szita György szakaszvezetők), Pávai-Vajna György főhadnagy és Orbán István hadnagy megsebesült. Emellett összesen tíz Messzer semmisült meg, további három megsérült (köztük Heppes őrnagy gépe is). A Pumák számára hat P-38-as lelövését igazolták. A 15. légihadsereg erre a napra tizenöt repülőgép elvesztését jelentette, ebből hét P-38J Lighning és egy P-51B Mustang Magyarország felett került a veszteséglistára.

Ez a nap volt az osztály legnagyobb veszteséget hozó napja, de a küzdelmeknek még messze volt a vége…

(Folytatjuk!)