Kevesek bátorsága

Sosem felejtem el azt a mondatot, melyet Tobak Tibor „Cica”, a négy légigyőzelmes magyar vadászpilóta mondott egy újságírónak: „jó lett volna, ha akkor minden reggel megnézzük ezt a filmet. Akkor nem hittük volna, hogy legyőzhetetlenek…”

A második világháborúba a kassai bombázás után 1941. június 27-én a Bárdossy László vezette kormány Szovjetunió elleni hadüzenetével belépő Magyarországot sokáig elkerülték a nagyobb szabású bombázások. De ez a kegyelmi állapot nem tarthatott örökre: 1944. április harmadikán történt az első, amerikai nappali bombatámadás Budapest ellen.

A Magyar Királyi Légierő legnagyobb, anyagi és emberi erőforrásokat követelő feladata 1941. június 26-tól a Gyorshadtest, majd 1942 májusa után a Szovjetunióban harcoló 2. magyar hadsereg támogatása volt. Az ország légvédelme ekkor több, önállóan települt vadászrepülő századra támaszkodhatott, melyek létszáma és képességei – egységes vezetés és vadászirányítás híján – mint látni fogjuk, elégtelennek bizonyultak a bekövetkező amerikai, nagy gépszámú kötelékekkel végrehajtott támadások elhárítására.

Az amerikai 15. Légi Hadsereg B-14 Liberatora Magyarország felett (fotó forrása: Amerikai Légierő)

Az 1943 nyarától rendszeresnek mondható amerikai, kötelékben végzett átrepülések, majd az 1944 tavaszán megindult, immár magyar célpontok elleni, nappali légitámadások (melyeket a kifejezetten a Kelet- és Közép-Európa elleni hadászati bombatámadásokra felállított, 1944-ben már Dél-Olaszországba települt 15. Légi Hadsereg hajtott végre) megmutatták, hogy az addigra már elavult elvek szerint szervezett és működtetett honi légvédelem képtelen ellátni feladatait. Ezt mutatta meg a március 17-i, első összecsapás is, amikor a Ferihegyre települt, reménytelenül elavult Mávag Héjáit február elején korszerűbb Messerschmitt Bf-109G-6-osokra cserélő, 2/1. vadászrepülő század három raja, azaz 12 gépe csapott össze az amerikai hadsereg légiereje 5. bombázóezredének négymotoros B-17 Flying Fortress-eivel és a vadászkíséretüket adó P-47 Thunderbolt-okkal. A Balaton északi része felett zajlott, első összecsapás a már alaposan kicsiszolt, a saját géppuskák hatását maximalizáló, szoros védőkötelékben (Combat Box) repülő, vadászgépekkel oltalmazott amerikai bombázóerőkkel szemben még tapasztalatlan magyar vadászok veszteségeit hozta: két Messzer zuhant le, pilótáik (Murvai János ht. őrmester és Kisbenedek István tizedes) életüket veszítették. A két együléses gép a mezőkomáromi plébánia szérűskertjébe, illetve Szabadhídvég község mellett csapódott a földbe, pilótájával együtt. Az amerikai feljegyzések nem tesznek említést saját veszteségről. Megjegyzendő, hogy a bombázógépek harc közbeni kényszervetései miatt ekkor hullottak először amerikai bombák Magyarországra: Mosonmagyaróváron és több, szomszédos településen jelentettek becsapódásokat.

Héja II-es: az amerikai vadászok ellen kevésnek bizonyult (fotó forrása: Fortepan / Vargha Zsuzsa)

A légiháború addig csak újságokban olvasott, esetleg filmhíradókban látott, távoli borzalmait 1944. április harmadika hozta el Budapest és az egész ország számára. Az 5. ezred négy bombázócsoportja a Duna Repülőgépgyár, a 47. ezred öt és a 304. ezred négy bombázócsoportja pedig a fő célpontnak kijelölt ferencvárosi rendezőpályaudvar megtámadására indult. A B-17-eseket és a B-24 Liberator-okat közel 140 P-38 Lightning vadászgép kísérte. Aznap tökéletesen megmutatkozott a több helyre telepített vadászszázadokra épített honi légvédelmi vadászerők vezetésének, kiképzettségének minden hiányossága, a többszörös túlerővel szembeni alárendelt szerep véres következménye. Pedig a magyar hajózók mindent elkövettek, amit csak lehetett: felszálltak a 2/1. század ferihegyi G-6-osai (12 gép), a szolnoki 1/1 század Héjái (négy gépből egyetlen tért haza), a Repülő Kísérleti Intézet rombolószázadának két és az 5/1 éjszakai vadászrepülő század 9-10 kétmotoros, kétüléses Messerchmitt Me 210 Ca-1 gépei. A magyar pilóták döntő többsége most tapasztalhatta meg először, milyen veszélyes is a több száz repülőgépből álló, amerikai kötelékek elleni harc. A támadást nem sikerült sem megakadályozni, sem érdemben zavarni: óriási károk keletkeztek Ferencvárosban, ahol a pontatlan bombaszőnyeg a pályaudvar mellett nagy területen rombolta a lakóházakat, üzemeket, középületeket. Ehhez képest kisebb, de így is jelentős károkat szenvedett a Dunai Repülőgépgyár és Csepel. Az amerikai támadók Magyarország felett – saját nyilvántartásaik szerint – három B-17-est és egy B-24-est veszítettek a német és magyar vadászgépek, illetve a légvédelmi ágyúk miatt. A magyar nyilvántartás a Kajdacs községtől északra lezuhant Liberatort a 2/1. század két pilótája, Hemmert László hadnagy és Beregszászi Sándor szakaszvezető részére igazolta. Egy B-24-est (Kulcs község mellett) „kapott” a Héjával repülő Papp Tibor főhadnagy. Egy B-17-est igazoltak az 5/1 században repülő Zsámboki Dezső főhadnagy és lövésze számára is, akik a légiharcok során szintén lezuhantak, miután gépüket a P-38-as kísérővadászok támadták meg.

A magyar veszteségek súlyosak voltak: a már említett, három szolnoki Héja mellett két Me 210-es (1-1 RKI-s és 5/1-es) került a veszteséglistára. A két romboló személyzete hősi halált halt, a Héják pilótái megmenekültek.

A kétmotoros Messerschmidt Me 210-es fordulóharcban lomha volt (fotó forrása: Fortepan / Morus Tamás)

A következő, keserű lecke április 13-án érkezett meg, amikor egy éjszakai, Budapest ellen végrehajtott angol bombatámadást követően a 15. légihadsereg bombázói (a megfelelő vadászkísérettel persze) a Messerschmitt 109G-6-osokat gyártó Győri Waggon és Gépgyár, a ferihegyi és a tököli repülőtér, illetve a csepeli Dunai Repülőgépgyár ellen indultak – mintegy 500 bombázót számolt a támadókötelék, melyet 240-250 P-38-as és P-47-es vadászgép védelmezett. A több hullámban érkező támadók ellen – kis túlzással – felszállt minden magyar gép, mely a rendelkezésre állt aznap. Ez azonban még így is az amerikai kötelék méretéhez képest aránytalanul kevés fehérkeresztes védőt jelentett. A harmadikán már ismert koreográfia szerint Ferihegyről 12 Messzer, Szolnokról négy Héja (1/2. század) és hat Messzer (1/1. század) képezte a főerőket. A Repülő Kísérleti Intézet rombolószázada 12 Me 210-essel és a Messerschmitt 109-es átképző keret 6-8 gépével, míg az 5/1 éjszakai vadászrepülőszázad – utolsó nappali bevetéseként – 10 210-essel emelkedett aznap a levegőbe. A magyar lehetőségekhez képest tekintélyesnek nevezhető védőerők hatékonyságát radikálisan csökkentette a teljesen inkompetens légiirányítás: például a 2/1. század három raja, hosszas, több légtérben elvégzett várakozás után, üzemanyaga fogytán pont akkor kísérelte meg a leszállást Ferihegyen, amikor az amerikai bombák hullani kezdtek. Ezt megelőzően a Győrt támadó kötelékeket sem sikerült megtalálnia a Csepel-sziget felett magasságot gyűjtő, onnan jelentős késéssel átirányított rombolóknak és vadászoknak.

A kialakult, hosszadalmas, több, időben és térben is elkülönült légiharc-sorozatnak amerikai és magyar oldalon is komoly áldozatai voltak. A 15. légihadsereg Magyarország felett saját nyilvántartása szerint aznap két P-47-es vadászgépet és 12 B-17-est és B-24-est veszített, míg további négy bombázó Románia és Jugoszlávia területe felett veszett oda. A magyar hajózónak összesen hat B-24-est és két vadászt („kétmotoros vadászgép”) lelövését igazolták, míg további két Liberator és egy P-38-as lelövését nem tartották bizonyítottnak.

A győzelmeknek azonban vérrel és nehezen pótolható repülőgépekkel fizetett ára volt. Az 1/2. század négy Héjájából kettőt lőttel le a kísérő P-47-esek, pilótáik sikeresen kiugrottak és Ócsa mellett földet érve megmenekültek. A Messzerek sem úszták meg: négy gép zuhant le, egy pilóta is életét vesztette. A legnagyobb veszteségeket azonban a lassú, fordulóharcra alkalmatlan Messerschmitt 210-esek szenvedték el: az RKI négy, az 5/1. század öt gépet veszített, s tíz pilóta, illetve lövész is életét veszítette.

1944. április 13. Kass Ferenc őrmester légiharcban megsérült MÁVAG Héja II. vadászrepülőgépe Tapolcán (fotó forrása: Fortepan / Erky-Nagy Tibor)

A katonai vezetést és a magyar légierőt is megrázó veszteségek világossá tették: az 1944 áprilisában rendelkezésre álló erőforrások szétforgácsoltsága, a nagyobb létszámú magyar kötelékek vezetésére alkalmatlan légiirányítás gyökeres átszervezésére, átalakítására van szükség. Ekkor már világos volt mind a katonai, mind a politikai vezetés számára, hogy Magyarország végleg „rákerült” a szövetséges hadvezetés térképére és egészen biztos, hogy a jövőben is számítani kell a több száz, nagy hatótávolságú vadászgépekkel kísért nehézbombázó repülőgéppel végrehajtott kötelékek támadásaira. A válasz egy új magasabb egység, a Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. „Puma” Honi Légvédelmi Vadászrepülő osztályának megalapítása volt.

(Folytatjuk!)

Források:

pumaszallas.hu
jetfly.hu
HM HIM (militaria.hu)
arcanum.hu
Pataky–Rozsos–Sárhiday: Légi háború Magyarország felett (1992)
M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő