Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiemelték a szovjet csatarepülő motorját Kömlődnél

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. szeptember 12. 10:53

Egyben megtalálták, és kiemelték annak a szovjet IL–2-es csatarepülőgépnek a motorját, amelynek első maradványaira egy hónapja bukkantak rá egy szántón a Komárom-Esztergom megyei Kömlődnél. A roncskutatást az orosz Triza kutatócsoport tagjai is segítették – mondta el a helyszínen az MTI-nek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományában lévő Magó Károly.

“A gép lapos szögben csapódott a földbe, a motort másfél méter mélyről kellett kiásni. A kétfős személyzet sorsáról az előzetes kutatások és a maradványok semmit nem árultak el, az egyikük szemüvegének darabjai a földben voltak. Ha a motoron megtalálják a számát, az orosz kutatók közreműködnek a gép előtörténetének feltárásában" – közölte a zászlós, aki a Magyar Roncskutató Egyesület titkára.

A repülőgép több kisebb része is előkerült. A kutatók feltételezik, hogy a helyiek a nagyobb darabokat elvitték, a törmeléket pedig beledobálták a becsapódás közben keletkezett gödörbe.

A maradványra egy hónapja bukkant rá egy helyi gazda, aki tarlóhántás közben egy gépágyút, több alumíniumdarabot és lőszereket fordított ki a földből. Magó Károly tájékoztatása szerint a motort a szolnoki repülőgép múzeumban állítják ki.

Az Iljusin IL-2 Sturmovik a Vörös Légierő által tömegesen használt egymotoros csatarepülőgép volt a második világháborúban. A földi harcok támogatására fejlesztették ki, személyzete a pilótából és a fedélzeti lövészből állt.

Az IL-2-ek kis magasságban támadták az ellenséges célokat, ezért óriási veszteséget szenvedtek a bevetésekben. Összesen 36 ezer 163 darabot gyártottak a típusból. Ebből több mint 12 000 gép semmisült meg a harcokban, több mint 11 000 pedig balesetben.

Az IL-2-esek fedélzetén 8100 pilóta és 57 000 fedélzeti lövész halt hősi halált.

Fotó: kemma.hu