Kirgizisztán könnyen a bukott államiság útjára léphet

A Magyar Külügyi Intézet legutóbbi rendezvényén a Kirgizisztánban április 6-án kirobbant forradalom eseményeit elemezték a szakértők. Ismert, hogy a négy nap alatt lezajlott eseményekben Roza Otumbajeva hívei átvették a hatalmat Kurmanbek Bakijev elnöktől. A forradalom Talaszban kezdődött, ahol kormányellenes tüntetések robbantak ki. A zavargások átterjedtek a fővárosra, Biskekre is, ahol már halálos áldozatok is voltak. Április 7-én a tömeg foglyul ejtette a belügyminisztert, illetve a miniszterelnök-helyettest, s több média épületét is elfoglalták. Az eseményekben 65, míg egyes források szerint száz ember vesztette életét.

Tragikus példa

Dobrovits Mihály arra figyelmeztetett, hogy ma még nem igazán tudni, milyen fordulatot vesznek az események. Kérdéses, hogy az új kormány képes lesz-e konszolidálni a helyzetet. Az is figyelemreméltó, hogy az új kabinet jelenleg is ideiglenesnek tekinthető. A szakértő szerint az országnak vissza kellene találnia a nemzetközi közösségbe, ami egyébként húsz éve hitegeti az egykori szovjet tagköztársaságot, a nemzetközi közvélemény időnként felfuttatott egyes politikusokat: így például egy időben Kirgizisztánban Aszkar Akajevet, vagy éppen a kazah Nurszultan Nazarbajevet favorizálták, akikben az volt a közös, hogy nem akartak radikális változásokat az országban,

Ugyanakkor míg például Kazahsztánt a nyugati tőke tartja életben, Kirgizisztán esetében ez nincs így. Dobrovits Mihály kiemelte: a Bakijev vezette ország ennek függvényében a világ legszegényebb országai közé került. Az államnak ezért sürgősen befektetőkre lenne szüksége, hogy talpra álljon a gazdaság, különben a bukott államiság útjára léphet. Az országba egyébként Kínából, Törökországból és Kazahsztánból csordogál tőke. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a moszkvai vendégmunkások között a kirgizek a legolcsóbbak. Az Európai Unió is csak mostanában kezdett kirgiz stratégiát alkotni, ám a szakértő hangsúlyozta: segélyekkel nem lehet megoldani a gondokat.

Dobrovits Mihály szerint a térség jövőjére nézve el kellene gondolkodni azon, hogy a közép-ázsiai köztársaságokat kell-e és lehet-e akár egymást közt is integrálni. Ez persze nem könnyű, hiszen súlyos ellentétek feszülnek közöttük. Az is kérdéses, hogy lehet-e konszolidálni a térség egyes államait, vagy megmaradnak a folyamatos forradalom állapotában. A szakértő hangsúlyozta: bár a mostani események mögött sokan Moszkvát sejtették, figyelemreméltó, hogy az ottani politika elkezdett visszatáncolni Bakijev felé. Az események esetleges külső befolyásolásáról szólva Dobrovits Mihály megjegyezte: ennek tragikus példája Afganisztán, amit 1979 óta úgy boldogít a nemzetközi közösség, hogy belepusztult. Szerinte inkább az lehet a megoldás, hogy a térségben konzerválni kell a nemzetközi közösségnek, és fent kell tartania a rezsimeket, még akkor is, ha tudjuk, hogy például a kazahsztáni vagy az üzbég vezetés nem megbízható partner. Jelenleg azonban nincs náluk jobb. Mind Kazahsztánban Nazarbajev vezetésével, mind pedig Üzbegisztánban Iszlam Karimov irányítása mellett széles teret nyert a nepotizmus, afféle családi rezsimek alakultak ki.

Körültekintő eljárás

A 2005-ös tulipános forradalom egyébként beleillett a színes forradalmak sorába.

Sz. Bíró Zoltán megjegyezte: Kazahsztánban GDP vásárlóerő paritáson számolva az egy főre eső jövedelem eléri a 10-12 ezer dollárt. Ezzel szemben a térség két másik állama, Tádzsikisztán és Kirgizisztán nagyon szegények. Utóbbiban az egy főre eső éves jövedelem csupán 1800-2000 dollárra rúg. Kirgizisztánban meghatározó volt, hogy az országban súlyos polgárháború zajlott, és Afganisztán szomszédsága is befolyásolja az ország helyzetét. Az ötödik állam, Türkmenisztán nem szállt be a régióban folyó politikai küzdelembe, és független politikát vitt – mondta a szakértő, aki ezt azzal is alátámasztotta, hogy a ’90-es évek elején innen vonták ki először az orosz határőrizeti erőket, az ország saját erőből oldotta meg külső határvédelmét, valamint nem tagja a taskenti megállapodásnak. Türkmenisztánnak a független politikához megvannak az eszközei is, hiszen az országban stratégiai méretű földgáztartalékok vannak. Az öt állam, a két gazdag, a két szegény és az egy szem semleges között a ’90-es évektől szokás egyfajta hierarchiát felállítani a rendszer elnyomó jellege szerint.

Sz. Bíró Zoltán megjegyezte: Kirgizisztánban Aszkar Akajevvel kapcsolatosan voltak illúziók. Az országban létezhettek ugyan ellenzéki pártok, de elitváltásról szó sem lehetett. Bakijev országlása idején is hasonló volt a helyzet, ellenzéki sajtó is létezhetett, de hogy mennyiben volt mégis autoriter ez a rendszer, azt jól mutatja, hogy a 2005-ös választásokon a húsz fős várakozással szemben csupán öt ellenzéki politikus jutott be a 75 fős parlamentbe. A szakértő elmondta: a kazah rendszer is hasonlatos ehhez, bár a Nazarbajev-rezsimben hamarabb megjelentek az autoriter vonások, de az ország jelentős kőolajmezői miatt a világ vele szemben elnézőbb volt. Üzbegisztánban csupán imitált ellenzéki pártok léteznek, Karimov az iszlám fordulat lehetősége miatt gyakorlatilag elnyomó rezsimet tart fent. Sz. Bíró Zoltán a türkmenisztáni politikai rendszert lökött rendszerként jellemezte, ahol a látszatra sem adva csupán egy párt működik, igaz, annak Demokrata Párt a neve. Az ötödik államot, Tádzsikisztánt 1996-ban jelentős orosz és iráni részvétellel konszolidálták, ám kérdéses, hogy meddig tartható fent a rendszer. Kazahsztán és Kirgizisztán – Sz. Bíró Zoltán szavai szerint – ugyanakkor világi rezsimeket tartanak fent. Utóbbiban hétköznapi értelemben véve is élhető terek vannak, de ehhez premodern társadalom kapcsolódik, ahol nagy szerepe van a családi és rokoni kapcsolatoknak. Egy modern politikai közösség kialakulásának ezért kevés az esélye.

Mégis kinek az érdeke?

A Kirgizisztánban bekövetkező történésekben, azok alakításában több, nagy játékos is érdekelt. Sz. Bíró Zoltán rámutatott: Kínának az észak-nyugati tartományok okán fontos a térség, míg az Egyesült Államoknak az afganisztáni és később a pakisztáni események miatt lett fontos a régió. Oroszország a putyini stabilizáció után olyan térségben érdekelt, ahol akceptálják az orosz érdekeket. A szakértő megemlítette: Washington a 2001-ben létrehozott Manasz légibázis kialakításánál konzultált Moszkvával, ám Bakijev – némi orosz és kínai nyomásra – igyekezett bezáratni velük. Végül, jelentős bérleti díj-emelés fejében a bázis tovább működhetett. Az oroszok viszont azon igyekeznek, hogy a térség visszakerüljön a politikai fennhatóságuk alá. Kirgizisztánban az ötmillió lakos 7-8 százaléka orosz, akiknek jelentős többsége az ország északi, némileg fejlettebb részén összpontosul. A déli térség elmaradottságát jelzi, hogy legalább 18 településére út sem vezet. A gazdasági és infrastrukturális elmaradottságot pedig az mutatja, hogy az országnak egyetlen vasútvonala és egyetlen fő közútja van. Mindez azt is jelenti, hogy logisztikailag sem egyszerű megszervezni Kirgizisztán irányítását.

Sz. Bíró Zoltán hangsúlyozta: a 2005-ös események óta a külső szereplők óvatosabbak az országban. Üzbegisztán a 2010-es történések kezdetén azonnal lezárta határait, és az ottani média egyáltalán nem tudósított az eseményekről. A pakisztáni és az afganisztáni helyzet miatt minden szereplő stabil kirgiz vezetésben érdekelt, Moszkva azonban több jelét is adta, hogy nincs ellenére a váltás. Oroszországban magas politikai szinten fogadták a kirgiz ellenzéki vezetést: a Szövetségi Tanács elnöke mellett egyéb képviselőkkel is találkoztak. Ahogy Sz. Bíró Zoltán fogalmazott: politikai és egyéb eszközök segítségével tudtak arról Moszkvában, hogy valami készül. Az is tény, hogy április 1-jén Moszkva jelentős, 30 százalékos exportvámot vetett ki a kőolajra, ami jelentősen megemelte a benzinárakat, és annak ellenére rontott a életfeltételeken, hogy Kirgizisztánban alacsony a motorizáltság szintje. A benzin jelentős részét éppen a Manasz légibázison értékesítik. A bekövetkezett egyéb áremelések – így a gáz és az áram árának növelése – főként az északi területeket érintették, és tovább fokozhatták a Bakijev-féle vezetéssel szembeni elégedetlenséget. Moszkva azzal is jelezte, hogy nincs ellenére az elitváltás, amikor – merőben szokatlan módon – a sajtószabadság szószólójaként tűnt fel, miután a kirgiz elnök blokkoltatott egyes internetes oldalakat. Moszkva ráadásul feltűnően gyorsan elfogadta az új rezsimet, miután Putyin jelezte: elismeri Roza Otumbajeva vezetését.

Sz. Bíró Zoltán kiemelte: a térségben Washington nehéz helyzetben volt. Egyrészt ismerték a Bakijev-féle vezetés nepotizmusát. Ennek nagyságrendjét jelzi, hogy a leglényegesebb gazdasági jogosítványokat az elnök a fia kapta, és a privatizáció során a kommunális és távközlési cégek is családtagjaié lettek.

Merre tovább?

A forradalom utáni Kirgizisztán lehetőségeit elemezve Sz. Bíró Zoltán kiemelte: egy lényeges kérdés, hogy Washington akar-e az oroszokkal ütközni. Otumbajeva egyébként már bejelentette, hogy a Manasz légibázis még egy évig biztosan működik majd. A szakértő azonban hangsúlyozta: vannak olyan erők, melyek ezt ellenzik. Korábban Bakijev a két fél konfliktusából próbált meg profitálni, az új vezetés számára azonban a legfontosabb az ütközés elkerülése, jelenleg nincs szükség nyílt érdekellentétre a térségben. Ugyan fontos lesz Kirgizisztánban választ találni Moszkva és Washington viszonylatában, ám ezt az új vezetés időben tolni fogja, amit bölcsen tesz – tette hozzá Sz. Bíró Zoltán.