Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiszállnak a csehek az amerikai rakétavédelmi tervekből

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. június 16. 21:13

Csehország a továbbiakban nem vesz részt az Egyesült Államok rakétavédelmi terveiben – közölték június 15-én szerdán Prágában amerikai és cseh tisztviselők. Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter, miután William Lynn amerikai védelmi miniszterhelyettessel tárgyalt, újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy nem vesznek részt az amerikai rakétavédelmi tervekben, miután abban jelentéktelen szerep jutott országának.

A Bush-kormányzat először tíz elfogó rakéta telepítését javasolta Lengyelországban, míg Csehországban helyezték volna el a célravezetésükhöz szükséges radarrendszert. Oroszország dühödten ellenezte a tervet és arra figyelmeztetett, hogy amennyiben folytatódik a terv kivitelezése, rakétáit Lengyelországhoz közel vonja.

Két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében a Barack Obama vezette kormányzat félretette az eredeti amerikai terveket és újabb, átalakított és szakaszokra bontott program kivitelezését ajánlotta, amelyben kisebb szerep jutott a cseheknek.

A módosított tervek szerint Csehországban egy rakétafigyelő központ épült volna, amely az amerikai rakétapajzs adatait dolgozta volna fel és értékelte volna ki. Prágai vélemények szerint azonban ez nem volt más, mint “vigaszdíj".

Vondra most hangoztatta, hogy Csehország ugyan szeretne részt venni a tervben, de nem így.

A cseh és az amerikai kormány 2008-ban egyezett meg a radarállomás létrehozásában, amely az amerikai légvédelmi ernyő egyik európai pillére lett volna. A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint az amerikai

radarállomás a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra elterülő Brdy katonai körzetben épül volna fel. A bázison mintegy 200 amerikai katona teljesített volna szolgálatot.

A terveket a korabeli felmérések szerint a csehek mintegy kétharmada utasította el, s az akkori jobbközép kormánynak a parlamentben sem volt meg a szükséges támogatottsága ebben az ügyben.

Címkékradarrakéta