Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Korszerű, minden igényt kielégítő nyilvántartás

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. augusztus 21. 8:49

Noha a Magyar Honvédség létszáma lényegesen alacsonyabb ma, mint húsz vagy akár tíz évvel ezelőtt, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság által vezetett és felügyelt központi személyügyi nyilvántartás a gondoskodási körbe tartozókkal együtt ma is több mint százezer ember adatait tartalmazza. Az elmúlt évtizedek során forradalmi változásokon ment keresztül a vállalatirányítási információtechnológia, és ezzel együtt az emberi erőforrás-gazdálkodás informatikai támogatása is. Jakab László alezredessel, parancsnokhelyettessel beszélgettünk a hatalmas adatbázisról, a központi személyügyi nyilvántartás helyzetéről és annak hátteréről.

Mint Jakab László alezredes kérdésünkre elmondja, a központi személyügyi nyilvántartás fogalma az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott. „Mára már olyan tartalommal bővült, amely nélkül elképzelhetetlen a korszerű emberi erőforrás-gazdálkodás, -tervezés, vagy akár a hatékony katonai igazgatási feladatrendszer. Az elmúlt évtizedek során forradalmi változások mentek végbe a humánerőforrás-gazdálkodás, az információtechnológia, a vállalatirányítás terén. Ez jelentette az alapját a Magyar Honvédségben is megújított személyügyi nyilvántartási rendszernek, mely egy évtized alatt a papíralapú nyilvántartásról fokozatosan tért át az elektronikus adatbázis kezelésére, bár még megőrizve a manuális nyilvántartást is, azonban a súlypont egyre inkább a számítástechnika irányába tolódik."

Az elmúlt években a honvédelmi tárca élen járt a korszerű informatikai megoldások alkalmazásában: „2001-ben a személyügyi szakterület elkötelezte magát az informatikai fejlesztés és az emberi erőforrás-gazdálkodás átalakítása mellett, és csatlakozott az akkor bevezetett Oracle-alapú informatikai rendszerhez. Az új alkalmazás gyökeresen változtatta meg a személyügyi munkát és ezzel együtt a központi személyügyi nyilvántartást. Egy olyan integrált vállalatirányítási rendszert vezettek be, mely egyszerre képes volt megfelelni az egyre fokozódó elöljárói elvárásoknak, mindemellett a személyügyi munkát is támogatta. Az informatikai alkalmazás gyorsabb adatáramlást eredményezett, így a Magyar Honvédség vezetése számára is gyorsabban biztosíthatóak a szükséges adatok" − mutat rá az alezredes, és hozzáteszi: „adatbiztonsági szempontból is már több alkalommal megbízhatóan vizsgázott a rendszer."

Az elmúlt években az informatikai területen végbement fejlődés hallatlan változásra késztette a felhasználókat. Nem volt ez másként a személyügyi szakterület által használt informatikai rendszerrel sem: „2007-ben megfogalmazódott az igény az akkor alkalmazott technológia leváltására, és 2011-ben – többéves előkészítő munkát és fejlesztést követően – bevezették a jelenleg is használt SAP-alapú alkalmazást."

1595940339
„Az új informatikai megoldás mérföldkövet jelentett a személyügyi gazdálkodási folyamatokban. Ez a verzióváltás alapvetően a személyügyi szakterületről szólt. A személyügyi eljárások jelentős része informatikai támogatással biztosított lett, ezáltal is jelentősebbé téve a központi nyilvántartás szerepét" − magyarázza a döntés hátterét a parancsnokhelyettes. „Az MH HKNYP és annak jogelőd szervezetei kiemelt szerepet játszottak az új rendszer kialakításában és üzemeltetésében. Munkatársaim több száz személyügyi, valamint a HR-modult alkalmazó felhasználó oktatását végezték, illetve végzik folyamatosan. Az itt szolgálatot teljesítő informatikusok látják el a HR informatikai elvárásainak megfelelő elöljárói igények biztosítását, a felhasználók számára szükséges információk feldolgozását, szolgáltatását. Külön HelpDesk-csoportot üzemeltetünk, amely biztosítja a személyügyi munkatársak, illetve a rendszer személyügyi moduljaiban dolgozó felhasználók szakmai támogatását."

„A rendszerben több mint húszfajta jogállású személyt tartunk nyilván, a közfoglalkoztatottaktól a hivatásos katonákig, beleértve a gondoskodási körbe tartozó volt katonákat és családtagjaikat is. Éppen ezért a legnagyobb kihívást a jogszabályi környezet, illetve a folyamatosan változó szabályzók követése és implementálása jelenti a rendszerben, hogy a felhasználók számára naprakész és hatályos szolgáltatásokat biztosíthassunk" − mondja Jakab László.

A fejlődési lehetőségekkel, illetve a jövőre vonatkozó elképzelésekkel kapcsolatos kérdésemre a parancsnokhelyettes elmondja, hogy „az informatikai rendszer alkalmazása olyan további lehetőségeket és megoldásokat rejt magában, melyek több évtizedre meghatározhatják a személyügyi szakterület irányát és az itt végzett munka eredményességét."

Jakab alezredes mindezek felett fontosnak tartotta kiemelni, s több alkalommal is megerősítette, hogy ez a szolgálat soha nem lehetne ennyire teljes és eredményes, ha ezek a kollégák nem látnák a „byte-ok" és „rekordok" mögött élő és dolgozó munkatársakat, katonákat és azok családtagjait. Ahogy ezzel kapcsolatosan fogalmazott: „szerencsére elmondható, hogy minden munkatársunk lelkiismeretesen munkálkodik azon, hogy az állomány járandóságai, az őket jogosan megillető elismerések határidőre biztosíthatók legyenek, s mindez úgy valósuljon meg, hogy az elöljárói elvárások és a felhasználók munkájának támogatása minél szélesebb körben és minél hatékonyabban biztosítható legyen."

A Magyar Honvédségben akkor beszélhetünk teljes központi személyügyi nyilvántartásról, ha említést teszünk a hadköteles-nyilvántartás és a meghagyásban érintett szervek nyilvántartásának vezetéséről. „Az MH HKNYP végzi a meghagyással és a hadköteles-nyilvántartással kapcsolatos katonai igazgatási feladatok szakirányítását, az ehhez szükséges önálló informatikai rendszer tervezését, szervezését is" − mondja a parancsnokhelyettes.

Az MH HKNYP feladat- és hatáskörébe tartozik még az okmányellátás, mely a központi nyilvántartással szoros együttműködésben biztosítja a szolgálati, kormánytisztviselői, közalkalmazotti és nyugdíjas-igazolványok, továbbá az MH HKNYP hatáskörébe utalt egyéb igazolványok, igazolások, okmányok ellátását, kezelését és nyilvántartását. Ez a szakterület is igen jelentős fejlődés előtt áll. A biztonságtechnológia, a folyamatosan fejlődő kártyarendszerek új lehetőségeket nyitnak meg. Az ezzel foglalkozó cégek olyan ún. „okos kártyák"-at kínálnak a piacon, melyek lehetőséget teremtenek a vállalatok számára a kártyákon őrzött információk informatikai megoldások útján történő felhasználására is. „Ennek alkalmazhatósága tekintetében valóban csak a képzelet szab határt, hiszen nemcsak a személy azonosítására, de az objektumba történő beléptetésen, a munkaidő nyilvántartásán túl egyes jogosultságok automatikus biztosítására is lehetőséget nyújt, mely nem utolsósorban költséghatékony megoldásokat is jelenthet. Ezek azonban már a jövő lehetőségei" − teszi hozzá az alezredes.