Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszorúzás – egy életmentő emlékére

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. január 8. 14:46

Hanzély Pál honvéd főhadnagy nyolcvanegy évvel ezelőtti példás, önfeláldozó cselekedetéről emlékeztek meg január 8-án Szolnokon. A Magyar Honvédség szolnoki helyőrségparancsnokság nevében tiszt emléktábláját Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, helyőrségparancsnok a helyőrségben települt alakulatok vezetőivel közösen koszorúzta meg.

Hagyomány immár, hogy Szolnok város önkormányzata és a helyőrségparancsnokság január 8-án megemlékezik a hős elődről. Több mint nyolcvan évvel ezelőtt, 1927. január 8-án a kaszárnya melletti hatalmas, vízzel telt kubikgödrök jegén egy fiatal jegyespár korcsolyázott, amikor beszakadtak a vízbe. A folyton töredező, előttük torlaszt alkotó jégtábláktól nem tudtak menekülni és segítségért kiáltottak. Hanzély Pál főhadnagy a távolban korcsolyázott, a segélykiáltásokra azonnal odasietett. A vízbe ugrott, iparkodott menteni a lányt, ám az jég darabokra szakadozott. A létrák, a kötelek rövidnek bizonyultak. Sikerült megmenteni a fiatal párt, ám utána alámerült. Lábain összeakadt a két korcsolya.
A hős tiszt – akit január 12-én kísérték utolsó útjára – lovagias magatartásáért a kormányzótól ezüst vitézségi érdemrendet kapott.