Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Francia elismerés katonáinknak

Szöveg: Németh Zsolt |  2011. január 24. 15:26

A szabadság és a demokrácia védelme az a közös ügy, amiért ugyan különböző időben, de egyaránt harcoltak. Franciaország ezt megköszöni önöknek! – emelte ki beszédében René Roudaut, francia nagykövet azon az ünnepségen, amelyen kitüntetéseket adott át a budapesti rezidencián hétfőn.

Bozó Tibor és Bárdos Antal ezredesek a francia védelmi miniszter által adományozott „Médaille de la Défence nationale" kitüntetést vehették át a bosznia-hercegovinai EUFOR-törzsben végzett szolgálatukért, különös tekintettel a francia bajtársakkal való kiváló együttműködésre. Négy veterán katona ugyanakkor a II. világháborúban – francia zászló alatt – teljesített szolgálatáért vehetett át emléklapot. Miként a nagykövet mondta, szerencsére Európában már nemzedékek óta nincs háború, véget ért a kommunizmus, de a béke megvédésére mindig készen kell állni.

Az ünnepségen a magyar honvédelmi tárcát képviselő Fodor Lajos közigazgatási államtitkár és dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke válaszában egybecsengően azt hangsúlyozta, hogy a most kitüntetett honvédtisztek és veteránok a legjobb magyar katonai hagyományok képviselői. Ők azok, akik akár vérüket is áldozzák az egyetemes szabadságért.

 
1595913060
 
1595913060
 
1595913060
 
1595913061
 
1595913061
 
1595913061

 

Fotó: Galovtsik Gábor