Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közösen gyártja a BTR-4-eseket Ukrajna és Kazahsztán

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. május 11. 15:27

Ukrajna és Kazahsztán a napokban írt alá egy 150 millió dollár értékű szerződést, melynek értelmében a két fél közösen gyárthatja az ukrán fejlesztésű BTR-4-es páncélozott csapatszállító járműveket. A szerződés aláírására a május 3-6. között megrendezett KADEX 2012 haditechnikai kiállításon került sor, melyet a kazahsztáni Asztana Nemzetközi Repülőtéren rendeztek meg.

Kijev és Asztana már 2011 végén is aláírt egy megállapodást, ami páncélozott harcjárművek nagyjavítására vonatkozott, a mostani szerződés pedig már a két fél kooperációjának újabb eredménye. Az ukrán fegyveripari konszern, az Ukroboronprom igazgatója, Dmitrij Peregudov elmondta, hogy a korszerű ukrán harcjárműből összesen 100 darabot gyártanának, ebből az első tíz példányt még idén, a fennmaradó 90-et pedig jövőre. A szerződés értelmében Ukrajna garantálja a technológia átadását, illetve a személyzet kiképzését is. Az igazgató hozzátette, hogy a jövőben akár újabb közös projektek is létrejöhetnek a két fél között.

A 8×8-as BTR-4 páncélozott csapatszállító járművet a 2000-es évek elején fejlesztette ki Ukrajna, a prototípust először 2006-ban mutatták be a nagyközönség számára az ukrán Aviasviten. A BTR-4-esből a közelmúltban Irak hadserege is rendelt 420 darabot.

</p>