A Boko Haram több mint száz harcosát ölte meg a kameruni hadsereg
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. február 18. 17:31A Boko Haram nigériai terrorcsoport több mint száz tagját ölték meg, több száz másikat pedig bebörtönöztek a kameruni biztonsági erők – közölte február 17-én, kedden a terroristák elleni katonai műveletért felelős parancsnok.
A Boko Haram célja egy a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken, így a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát, viszont ezzel párhuzamosan egyre több vereséget kénytelen elszenvedni. A nigériai katonaság illetékesei éppen hétfőn jelentették be, hogy a hadseregnek sikerült visszafoglalnia a stratégiailag jelentős Monguno és Marte városokat.
Szemtanúk keddi beszámolója szerint a Boko Haram több száz tagja megtámadta az északkelet-nigériai Askira Uba nevű települést. A fegyveresek lakóházakat és középületeket gyújtottak fel, aminek nyomán több ezren menekültek el a Borno szövetségi állambeli városból. Askira Uba 25 kilométerre található Chiboktól, attól a településtől, ahonnan 2014 áprilisában 276 középiskolás lányt rabolt el a terrorcsoport.
A szomszédos Niger fővárosában, Niameyben kedden több mint 30 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a Boko Haram ellen és támogatásukról biztosítsák a védelmi és biztonsági erőket. A demonstráción jelen volt Mahamadou Issoufou, a nyugat-afrikai ország elnöke is. „Niger lesz a Boko Haram sírja" – szögezte le az államfő a Niamey központi terén összegyűlt tömeg előtt.
A Boko Haram visszaszorítása érdekében Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin február elején megállapodott, hogy 8700 fős közös haderőt állít ki.