A háborúnak a gyermekek a legfőbb vesztesei

„Mindig lőtték egymást" − állapította meg a szemben álló felek közötti harcokra utalva a hétéves Szerhij, aki a felkelők kezén lévő 60 ezer lakosú Harcizk gyermekotthonában lakik.

Az Ukrajnában tavaly kirobbant konfliktus már legalább 6 ezer ember életét követelte, és a harcok nyomán közel 1,8 millió ember menekült el otthonról. Az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint a front két oldalán 1,7 millió kiskorú szenved a megfelelő hajlék, az élelem, az orvosi ellátás vagy az iskolai oktatás hiánya miatt.

Bár a februárban tető alá hozott új minszki tűzszüneti megállapodás óta jelentősen mérséklődtek a harcok, a térségben továbbra is a szenvedés, az elhagyatottság és a félelem az úr.

Az Ukrajnában tavaly kirobbant konfliktus már legalább 6 ezer ember életét követelte és a harcok nyomán közel 1,8 millió ember menekült el otthonról. Az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint a front két oldalán 1,7 millió kiskorú szenved a megfelelő hajlék, az élelem, az orvosi ellátás vagy az iskolai oktatás hiánya miatt. Bár a februárban tető alá hozott új minszki tűzszüneti megállapodás óta jelentősen mérséklődtek a harcok, a térségben továbbra is a szenvedés, az elhagyatottság és a félelem az úr.

A gyermekotthontól 70 kilométerrel északra lévő városban, a kormányerők által ellenőrzött, egykor nyüzsgő Popasznében ma alig látni valakit az utcákon. A városban a rakétáktól kiégett épületek látványa a meghatározó. Az egyik lerombolt lakás Tatyjana Belasé, aki nemrég egy alagsori helyiségben talált menedéket magának és 3 éves kislányának, Zlatának.

„Mikor először idejöttünk, (Zlata) folyton azt mondta: „Menjünk haza!" − mesélte Belas. „Nem tudtam megértetni vele, hogy ez a harcok miatt nem lehetséges".

A szintén Kijev által ellenőrzött Csermalikban a gyerekek háborúsdit játszanak a Grad rakéták becsapódása nyomán keletkezett kráterek között. A 11 éves Tolik Tokar botokból eszkábált fegyverével célba veszi az ellenséget – a szeparatistákat. Bár ez most csak játék, a kisfiú már a saját bőrén is megtapasztalta, milyen egy igazi lövés.

„Mikor ágyúztak, kimentünk, hogy megnézzük, és akkor tüzet nyitottak rám" − idézte fel dadogva Tolik. „A lövedékek szétszaggatták a ruhát itt, a vállamon és továbbszáguldottak" − mondta.

Néhány tucatnyi kilométerrel arrébb, a szakadárok oldalán a gyerekek ugyanezt a játékot játsszák, csak felcserélt szerepekkel. Ott az ukrán katonák a mumusok, akikre a kicsik körében az egyik legszívesebben használt szitokszó a „náci".

A konfliktustól megtépázott kelet-ukrajnai régióban a Nyikulenko gondjaira bízott 22 gyerek a legsebezhetőbbek közé tartozik.

A 6 éves, szeplős Veronika mosolyogva emlékezik vissza a háború előtti időkre, amikor vidámparkba és állatkertbe mentek vagy édesanyja otthon főzött. Még édesapját is szeretettel emlegeti, annak ellenére, hogy a férfi a börtönt is megjárta, miután késsel megvágta felesége vállát. Azóta apja beállt a szakadár harcosok közé, anyja pedig beadta kislányát a gyermekotthonba. Veronika a saját erejére támaszkodva próbálja túlélni a háború borzalmait. „Amikor ágyúdörgést hallottam, az nagyon ijesztő volt" − mondta, felidézve egy nemrég történt támadást. „Egyszer, mikor éjszaka lövöldöztek, leestem az ágyról" − mesélte tovább. Veronikát azért időről időre meglátogatja anyja a gyermekotthonban, és a kislány bízik benne, hogy nyáron hazamehet.

Nyikulenko elmondta, hogy a felügyelete alá került gyerekek az orosz televízió bűvöletébe kerültek. Szeretik nézni az olyan programokat, amelyek az oroszbarát lázadókat bátor hősként, míg az ukrán kormánykatonákat gonosz megszállóként festik le. „Ez a fekete-fehér látásmód nagyon veszélyes" − jegyezte meg a gyermekotthon igazgatója. „Ezek a gyerekek csak az egyik oldalról jutnak információkhoz. Azt látják, hogy a kormánykatonák lőnek ránk, az apjuk és a bátyjuk pedig fegyvert fog, hogy megvédjen minket" − tette hozzá.

A 12 éves Júlia a háború kezdete előtt nagyszüleivel Ruszko-Orlivkában élt, egy olyan településen, amely számtalanszor gazdát cserélt már a harcok alatt. Nagyapja elmesélte neki, hogy amikor a lázadók elfoglalták Ruszko-Orlivkát, találtak kilenc ukrán katonát, akik egy tanyán rejtőztek el, kivezették őket egy erdőbe és végeztek velük. Júlia csak kicsit sajnálta őket. „Megértem, hogy ők is emberek, de más embereket ölnek" − jegyezte meg suttogva. „Tudom, hiszen a nagypapám mondta" − tette hozzá.

Szerhij eközben gondol egyet, és rajzán nemzeti színű, kék-sárga zászlóval díszíti fel a tankot. „Ukrajnában született, és én is Ukrajnában születtem" − magyarázta, majd megrajzolja a szakadárok fekete-kék-piros zászlóját is.

A kisfiú múltja még a körülötte lévők számára is homályos. A hátán egy seb árulkodik arról, hol lőtték meg légpuskával még a háború kitörése előtt. Senki nem tudja pontosan, mi történt, azon túl, hogy szülei meghaltak tuberkulózisban, árvaságra juttatva őt és három testvérét.

Miközben a hatóságok utóbbiakat evakuálták egy szomszédos régióba, megfeledkeztek Szerhijről, aki az egyik kórházban éppen tbc-ből lábadozott. A kisfiú januárban végül a harcizki gyermekotthonban kötött ki.

Lehet, hogy a gyerekeknek zavaros, mi is történik körülöttük, de úgy tűnik, a megbocsátás könnyebben megy nekik, mint a felnőtteknek. Fog-e barátkozni valaha Szerhij a másik oldalon álló gyerekekkel? A válasz: „Igen" − mondta a kisfiú magától értetődően. „De csak ha jól viselkednek és nem harcolnak" − tette hozzá.