Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO-főparancsnoka szerint Oroszország 3-5 napon belül képes lenne behatolni Ukrajnába

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 2. 22:03

Oroszország olyan nagy erőket vont össze az ukrán határ közelében, hogy ha végre akarna hajtani Ukrajna keleti vagy déli része ellen egy nagyobb szabású katonai behatolást, akkor azt 3-5 napon belül képes lenne megtenni – nyilatkozott a NATO-erők főparancsnoka április 2-án, szerdán Brüsszelben.

Philip Breedlove amerikai tábornok, aki egyben az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnoka is, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lapnak és a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában mintegy 40 ezer főre tette a térségben levő orosz katonák számát, és nagyon aggasztónak minősítette a helyzetet.

Az orosz erők nagyon kis részéről bizonyos mozgás volt megfigyelhető, de annak nem mutatkozott jele, hogy a katonákat visszavonnák a laktanyákba – ismertette az amerikai tábornok a NATO legfrissebb megállapításait.

Korábban arról jelentek meg hírek, hogy az oroszok ígéretet tettek egy gépesített lövészzászlóalj visszavonására. Egy zászlóaljnyi erő azonban mindenképpen jelentéktelennek számít a több tízezres összlétszámhoz képest.

Breedlove – miként az a WSJ internetes kiadásában olvasható – elmondta azt is: azt a feladatot kapta, hogy április 15-ig állítson össze olyan intézkedési tervet az erők növelésére, illetve átcsoportosítására, amely a fejlemények miatt aggódó térségbeli NATO-tagországok számára jelentene biztonsági garanciákat.