Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO-t aggasztják Lavrov fenyegetései

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 25. 8:31

Aggasztja a NATO-t, hogy Moszkva a grúziaihoz hasonló 2008-as bevonulással fenyegeti Ukrajnát. Washington pedig nevetségesnek nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek azt az állítását, hogy az Egyesült Államok áll a február óta hatalmon lévő új kijevi vezetés és a kelet-ukrajnai Moszkva-barát erők között kialakult konfliktus mögött.

Alexander Vershbow, a katonai szövetség főtitkárhelyettese április 23-án, szerdán Brüsszelben úgy fogalmazott: aggodalommal tölti el, hogy Oroszország katonai akcióval fenyegetőzik. Oroszország felelőssége, hogy enyhítse a feszültséget, nem pedig az, hogy heves retorikájával szítsa azt – jelentette ki, hozzátéve, hogy Lavrov által megfogalmazott fenyegetések sértik a négyoldalú genfi megállapodást.

Az orosz külügyminiszter a külföldre sugárzó RT orosz állami televíziónak adott angol nyelvű interjúban azt mondta: „Ha megtámadnak bennünket, természetesen válaszolni fogunk. Ha érdekeinket, törvényes érdekeinket, oroszok érdekeit közvetlen támadás éri, ahogy az Dél-Oszétiában történt például, nem látok semmilyen más megoldást, mint a nemzetközi joggal összhangban reagálni arra".

Az orosz diplomácia vezetője kifejtette, hogy Washington a kijevi tüntetések óta manipulálni igyekszik az ukrajnai helyzetet, ami – mint mondta – újabb példája annak, hogy „nem hajlandó engedni a geopolitikai játszmákban".

Az amerikai külügyminisztérium határozottan visszautasította Lavrov kijelentéseit. Az orosz miniszter vádjai, miszerint az Egyesült Államok áll a február óta hatalmon lévő új kijevi vezetés és a kelet-ukrajnai Moszkva-barát erők között kialakult konfliktus mögött, nevetségesek – mondta Jen Psaki szóvivő. „Az ilyen retorika nem vezet eredményre és lázító" – fogalmazott.