Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szíriai állami tévében mutatták Aszadot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 8. 20:28

A szíriai állami televízió augusztus 8-án, csütörtökön olyan felvételeket mutatott be, amelyeken Bassár el-Aszad elnök látható, amint meglátogat egy damaszkuszi mecsetet a böjt megtörésének ünnepe (íd al-fitr) alkalmából.

A felvételeket feltehetően azért tették közzé, hogy bizonyítsák, a szíriai vezető él és egészséges, miután egy felkelőcsoport azt állította, rakétákkal támadt Aszad autókonvojára.

Iszlám Allús, a Líva el-Iszlám Brigádja nevű felkelőcsoport tagja csütörtökön elmondta a Reuters hírügynökségnek, hogy rakétákat lőttek ki az elnököt szállító, az Anasz bin Málik mecset felé tartó autókonvojra. A mecset és Aszad lakhelye egyaránt a Málik negyedben található.

Ez volt az elnök harmadik nyilvános szereplése egy héten belül. Aszad sértetlennek tűnt a bejátszásokon.