Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Szíriai Szabad Hadsereg ismertette feltételeit

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 12. 18:21

A szíriai felkelők fő csoportosulásának számító Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) meghatározta azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén hajlandó részt venni a szíriai konfliktus megoldását célzó, Genfbe összehívandó békekonferencián.

Az SZSZH katonai parancsnokságának legfelsőbb tanácsa november 11-ei, hétfői közleményében azt írta, üdvözöl minden olyan politikai megoldást, amely világosan kitűzött célokra épül. Ennek megfelelően a Genf-2 konferenciának is pontosan meg kell határozni a célját, egy teljhatalommal rendelkező átmeneti nemzeti kormány megalakítását – hangsúlyozta a testület, amely Bassár el-Aszad szíriai elnök leköszönéséről elvi megállapodást akar elérni.

A szíriai államfő korábban több ízben is leszögezte, hogy a jövő évi elnökválasztásig nem óhajt távozni a hatalomból.

A közleményben ezenkívül független igazságszolgáltatás megteremtését is követelik, amely bíróság elé állítja mindazokat, akik a szíriai nép ellen bűncselekményt követtek el. Az SZSZH humanitárius folyosók létesítését és a foglyok szabadon engedését is feltételként szabja, valamint azt, hogy a rezsim szüntesse be a bombázásokat. Ha Aszad nem engedne a nyomásnak, az ENSZ-ben pontos útiterv kidolgozására van szükség egy katonai intervenció előkészítéséhez – követeli a felkelői csoport.

Kedden az Arab Liga főtitkára üdvözölte a Nyugat által támogatott Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) ellenzéki ernyőszervezet előző napi bejelentését, miszerint szintén feltételekkel ugyan, de részt óhajt venni a genfi értekezleten. Az SZNK szerint a szíriai konfliktussal kapcsolatos bármiféle konferenciának azzal az eredménnyel kell végződnie, hogy politikai átmenet lesz az országban.

Az Egyesült Államok és Oroszország által is támogatott Genf-2 konferenciát várhatóan még idén megtartják.

Eközben iszlamista csoportok kedden azzal a kéréssel fordultak valamennyi felkelőbrigádhoz, hogy összpontosítsák erőiket az észak-szíriai Aleppóba és környékére a hadsereg ottani heves offenzívája miatt. A világhálón megjelent közleményükben az iszlamisták arra figyelmeztetnek, hogy akik nem tesznek eleget a felhívásnak, azoknak be kell szolgáltatniuk fegyvereiket, és bíróság elé kell állniuk. A dokumentumot több fontos iszlamista csoport is aláírta, de nem szerepel köztük például az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő, Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű dzsihadista szervezet.

Pénteken az Aszad vezette kormányerők visszaszerezték az ellenőrzést az aleppói nemzetközi repülőtérrel határos katonai bázis felett, amely közel egy éven át volt a felkelők kezén. Hírügynökségi jelentések szerint a lázadóknak szombaton sikerült visszafoglalniuk a bázis egy részét.