Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afgán tálibok túszul ejtették egy polgári helikopter utasait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 22. 14:52

Tálib lázadók túszul ejtették egy polgári helikopter kilenc utasát, miután a gép kényszerleszállást hajtott végre Afganisztán egyik, tálibok által ellenőrzött területén – közölte április 22-én, hétfőn a helyi körzeti vezető.

Hamidullah Hamid elmondta, hogy a Haoraszan cég helikoptere vasárnap délután erős szélben és esőben szállt le Logar tartomány egyik falujában, Kabultól 60 kilométerre délkeletre, a pakisztáni határtól 30 kilométernyire. A tálibok a fedélzeten tartózkodó kilenc embert, akik valamennyien civilek, foglyul ejtették és elszállították a helyszínről.

Egy másik helyi kormányzati illetékes szerint a túszok között öt külföldi állampolgár is van.

A helyi tisztségviselők nem tudtak válaszolni arra a kérdésre, hogy a helikopter hová tartott vagy mit szállított.

Luca Carniel, a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője azt mondta, hogy az első értesülések szerint az incidens idején nem volt harci aktivitás a körzetben.

CímkékAfganisztán