Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aknagránát-támadásokat toroltak meg a tömegre lövő csádi katonák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 4. 17:00

Aknagránát-támadásokat viszonoztak azok a csádi katonák, akik néhány napja a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában tüzet nyitottak a tömegre, megölve legalább 24 embert – jelentette be április 2-án, szerdán a közszolgálati rádióban az erőszak dúlta ország kormányfője.

André Nzapayaké közölte: szombaton a főváros Gobongo negyedében az országban állomásozó afrikai erők (MISCA) egyik kontingensét aknagránátokkal elkövetett támadás érte, és az egység erre válaszul nyitott tüzet.

Korábbi jelentések szerint a közép-afrikai erőszak elől menekülő honfitársaik hazatelepítését szervező csádi katonák homályos körülmények között tüzet nyitottak a tömegre és legalább 24 embert megöltek, mintegy százat pedig megsebesítettek.

A MISCA vasárnap az esettel kapcsolatban szintén azt közölte, hogy a katonákat előbb megtámadták, és ők ezt követően lőttek. Az anti-Balaka nevű keresztény milícia tagjai és a városnegyed lakói ellenben azt mondták, hogy a csádi katonák szándékosan lőttek a tömegre.

A közép-afrikai kormányfő szerint a végleges veszteségmérleg még nagyobb lehet, mivel a sebesültek közül többeknek súlyos az állapota. Mint mondta, kormánya határozottan elítéli a történteket és vizsgálatot indít az incidens körülményeinek tisztázására, hogy azonosítani tudják és bíróság elé állíthassák az elkövetőket.

Péntekre virradó éjszaka legkevesebb húszan haltak meg egy aknagránát-támadásban a közép-afrikai fővárosban.

A világ egyik legszegényebb országában tavaly azt követően szabadult el a pokol, hogy muszlim lázadók megdöntötték a keresztény Francois Bozizé államfő hatalmát, ami után az egykori francia gyarmaton véres összetűzések törtek ki a muzulmán szervezet zsarnokoskodó fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztények között. A konfliktusban már több mint ezren vesztették életüket, és a lakosság több mint ötöde kényszerült otthona elhagyására.