Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai közlés szerint a törökök és a kurdok tűzszünetben állapodtak meg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 31. 18:47

Az amerikai Középső Parancsnokság (Centcom) szerint a Szíriában egymás ellen harcoló török haderő és a kurd milíciák tűzszünetben állapodtak meg.

A közel-keleti és közép-ázsiai térségért felelős – egyébként floridai központú – Centcom szóvivője elmondta, hogy a Szíria északi vidékein egymásnak feszülő török hadsereg és a kurd milíciák tűzszünetben állapodtak meg. John Thomas szóvivő megfogalmazásában ez a tűzszünet „laza", és remények szerint legalább pár napig tiszteletben tartják. A szóvivő vélhetően arra utalt ezzel, hogy a két fél közti tűzszünetről már egy nappal korábban is érkeztek hírek, de ezek nem bizonyultak megalapozottaknak.

John Thomas ezredes elmondta, hogy az elmúlt órákban arra kaptak biztosítékot, hogy a harcokban részt vevő valamennyi fél beszünteti az egymás elleni küzdelmet, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcra összpontosítja erejét. A szóvivő tájékoztatott arról is, hogy mind a törökök, mind az úgynevezett szír demokratikus erők (az Aszad elnök ellen harcoló arabok és kurdok koalíciója) párbeszédet kezdtek egymással és az amerikaiakkal is.

A Centcom közleményét lényegében megerősítette egy kurd katonai tisztviselő. A Dzserablúszi Katonai Tanács nevű szervezet szóvivője közölte: a fegyvernyugvás szervezete, a Manbídzsi Katonai Tanács és a török hadsereg között érvényben van és tart. Az előbbi két szervezet az Egyesült Államok támogatásával bíró SDF-fel szövetséges.

Az említett tűzszünetet azonban a Törökország támogatta szíriai felkelők egyik parancsnoka egyszerűen „a katonai akciók szüneteként" írta le, és hozzátette, hogy a harcok rövidesen folytatódnak.

Nem sokkal később török katonai források is cáfolták a Dzserablúszi Katonai Tanács szóvivőjének a közlését, hangsúlyozva, hogy a török hadsereg nem állapodott meg semmilyen tűzszünetről.

Emellett a török külügyminisztérium kiadott egy közleményt, amelyben leszögezte: a katonai műveletek Szíriában mindaddig folytatódnak, amíg el nem hárítják a fegyveres fenyegetést Törökországra nézve. A közleményben továbbá hangsúlyozták: Ankara elvárja Washingtontól annak az ígéretnek a betartását, hogy a kurdok visszavonulnak az Eufrátesz keleti oldalára.

Törökország hadserege a múlt héten lépte át a szíriai határt, és indította meg hadműveleteit Szíria északi vidékein, részben az Iszlám Állam dzsihadistái, részben pedig a kurdok ellen. Ankara azt állítja, hogy célja a határvidék megszabadítása a dzsihadistáktól és a kurdoktól, akiket szintén terroristáknak bélyegez.

Obama amerikai elnök vasárnap, a G20-as országcsoport kínai találkozóján megbeszélést folytat Erdogan török államfővel.