Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aszad békés megoldást keres a válságra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 25. 10:04

Bassár el-Aszad szíriai elnök tunéziai pártpolitikusokat fogadva május 23-án, csütörtökön kijelentette: eltökélt, hogy győzelmet arasson a terrorizmus (lázadás) felett, ám egyben békés megoldást keres az országát sújtó válságra.

Az államfő közölte: a szíriaiak nagyra értékelik a tunéziai nép álláspontját, és tudják, hogy a lázadók oldalán harcoló megtévesztett tunéziaiak csak saját magukat képviselik.

Oszman Dzsarandi tunéziai külügyminiszter tíz napja úgy vélte, hogy mintegy 800 tunéziai harcol az iszlamista lázadók oldalán Szíriában.

A szíriai Nemzeti Ellenzéki Koalíció korábbi vezetője, Ahmed Moáz el-Hatíb csütörtökön azt javasolta Facebook-oldalán, hogy engedélyezzék a szabad eltávozást Aszadnak és rendszer 500 vezetőjének, amennyiben hajlandóak lemondani a hatalomból. Azt is javasolta, hogy a „békés átmenet" alapelvének elfogadása után 20 nappal az elnök adja át a hatalmat Farúk as-Saraa alelnöknek vagy Vael Nadír al-Halaki kormányfőnek.

A szunnita Farúk as-Saraa korábban kétkedve nyilatkozott a lázadók ellen végrehajtott fegyveres akciókról és válság politikai megoldását szorgalmazza a katonai helyett.

Az átmenet elvének elfogadása fejében Moáz el-Hatíb szerint garantálnák Aszadnak, valamint az általa kiválasztott 500 embernek – családtagjaikkal és gyermekeikkel együtt – hogy szabadon távozhassanak bármely országba, amely hajlandó befogadni őket.

Most történt meg első ízben, hogy egy ellenzéki vezető mentességet ajánlott Aszad és a rezsimje tagjai számára.

Amennyiben Aszad elfogadja a kezdeményezést, egy hónapja lesz a hatalomátadásra, a jelenlegi kormány pedig 100 napig lesz a helyén, az új kabinet megalakulásáig – mondta az ellenzéki vezető.

Ezalatt a 100 nap alatt a kormány átszervezi a biztonsági szolgálatokat és a hadsereget, szabadon engedi a fogva tartottakat, és szabad utat biztosít minden humanitárius segítségnek –mondta az ellenzéki vezető.

„A 100 nap leteltével a kormány átadja hatásköreit a nemzetközi garanciákkal megalakuló átmeneti kormánynak, amely előkészíti az új Szíria megalapítását" – így Hatíb.

Az ellenzéki koalíció szóvivője, Háled Száled szerint egyéni kezdeményezésről van szó, amelyet benyújtanak a koalíciónak is. Nem tudni, hogy az ellenzéki koalíció, amely csütörtökön kezdett háromnapos tanácskozást Isztambulban, támogatja-e az elgondolást.

Törökország „biztonsági kerítést" épít Szíriával közös határa 2,5 kilométer hosszú szakaszán, Hatay tartományban, Cilvegözü határállomás közelében, hogy jobban tudja ellenőrizni a határt – jelentette be Hayati Yazici vámügyi és kereskedelmi miniszter.

A biztonsági kerítés szögesdrótból és falból áll majd, amelyen megfigyelő kamerákat helyeznek el, hogy megakadályozzák a Szíria irányából történő beszivárgásokat – mondta a miniszter.

Az Ankara által a damaszkuszi rezsimnek tulajdonított pokolgépes merényletben 17-en haltak meg és 30-an sebesültek meg február 11-én Cilvegözü határátkelőnél.

Törökország a szíriai lázadókat támogatja, és mintegy 400 ezer szíriai menekültet fogadott be. A szíriai polgárháborúnak eddig több mint 80 ezer halálos áldozata van.