Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aszad: Washington készüljön fel mindenre, ha támad

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 10. 14:11

Bassár el-Aszad szíriai elnök szeptember 9-én, hétfőn óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy katonai támadást intézzen országa ellen, s figyelmeztette, ha mégis így tenne, akkor „készüljön fel mindenre”.

Aszad a CBS amerikai tévének adott interjúban leszögezte, hogy egy amerikai támadás „közvetlen és közvetett következményekkel fog járni".

„Mindenre fel kell készülniük. Nem feltétlenül a (szíriai) kormány részéről. A szíriai kormány nem az egyetlen szereplő a térségben. Van több különböző fél, csoport és ideológia" – jelentette ki.

Mint mondta, nem zárható ki, hogy (valamelyik fél) vegyi fegyvert vet be, „ha a felkelők vagy terroristák vagy valamilyen teljesen más csoport birtokol ilyet".

Aszad végig azzal érvelt, hogy egy esetleges amerikai csapás a terroristákat segítheti. Úgy fogalmazott, az amerikai beavatkozás „nyílt támogatás" lenne a szíriai radikális iszlamista felkelők, köztük az al-Kaidához köthető csoportok számára. „Rá fognak fizetni, ha nem megfontoltan kezelik a terroristákat" – mondta.

A támadás hatására nőne az instabilitás és a terrorveszély a Közel-Keleten, ami „közvetlenül fogja érinti a Nyugatot".

A szíriai elnök az interjúban ismét közölte, hogy Washington nem tudott egyértelmű bizonyítékokat felmutatni arra vonatkozóan, hogy ő áll az augusztus 21-én Damaszkusz környékén elkövetett gáztámadás mögött. Úgy vélte, a bizonyítékok alapján még azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy bárki is vegyi fegyvereket alkalmazott.

„Nincs bizonyíték arra, hogy vegyi fegyvert alkalmaztam a népem ellen" – mondta az elnök, hozzátéve, hogy ellenzi a tömegpusztító fegyverek, köztük a vegyi- és nukleáris fegyverek bevetését.

Aszad egyúttal élesen támadta az amerikai kormányt és Barack Obama elnököt. Az amerikai törvényhozókat – akik a héten szavaznak egy szíriai elleni katonai akcióról – arra szólította fel, hogy vonják felelősségre a kormányt. „Az egész világ csalódott az amerikai kormányban. Azt hittük, hogy (Obama) más lesz, mint (George W.) Bush" – fogalmazott. Azt állította, hogy ahogy Bush „egy nagy hazugságra" hivatkozva vonult be Irakba, úgy Obama most szintén valótlan indokkal akar támadást indítani Szíria ellen.

John Kerry amerikai külügyminiszter és a Fehér Ház ugyanakkor hétfőn ismét leszögezte, hogy bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy Aszadot terheli a felelősség a múlt havi gáztámadásért, és kiállt egy katonai beavatkozás szükségessége mellett.

„Nem meglepő, hogy valaki, aki saját népének több ezer tagját, köztük több száz gyereket képes mérges gázokkal megölni, az utána hazudik erről" – közölte a Fehér Ház szóvivője.

Kerry hétfői londoni sajtótájékoztatóján elmondta: az Egyesült Államok a röppályák visszakövetése alapján megállapította, hogy a vegyi támadásban bevetett rakéták mindegyike a kormányhadsereg ellenőrizte területekről indult, és mindegyik olyan térségben csapódott be, amelyet az ellenzéki erők tartanak ellenőrzésük alatt. Kijelentette azt is, hogy Szíria elkerülheti a katonai csapást, ha napokon belül beszolgáltatja vegyifegyver-készletét.