Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai nagykövet is meghalt a líbiai támadásban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 12. 15:17

Az Egyesült Államok líbiai nagykövete is életét vesztette a kelet-líbiai Bengáziban lévő amerikai konzulátus elleni szeptember 11-i, kedd esti támadásban – közölte a francia hírügynökséggel a líbiai belügyminiszter-helyettes.

Cristopher Stevens misszióvezető mellett a bengázi konzulátus három másik amerikai munkatársa halt meg, miután szélsőséges iszlamista fegyveresek rakétatámadást hajtottak végre a képviselet ellen – mondta Vanisz es-Saref miniszter-helyettes.

Stevens halálát Musztafa Abu Sagúr líbiai miniszterelnök-helyettes is megerősítette. Az al-Dzsazíra katari arab hírtelevízió értesülése szerint a nagykövet füstmérgezésben halt meg.

Az amerikai külügyminisztérium az incidenst követően csak egy halálos áldozatról számolt be. Hillary Clinton külügyminiszter közölte, hogy a bengázi halott a külügyminisztérium munkatársa volt. Az amerikai külügyminiszter nyilatkozatában hangsúlyozta: elítéli a támadást, és felszólította Mohamed Magarif líbiai államfőt, hogy tegyen meg mindent a Líbiában tartózkodó amerikaiak védelmére.

Először az al-Arabíja arab hírtelevízió számolt be arról, hogy iszlám fegyveresek páncélöklökkel lőtték a bengázi épületet, és megpróbálták felgyújtani azt. Az iszlám szélsőségesek és a konzulátust védő biztonságiak között tűzharc tört ki. Az al-Arabíja szerint a támadást tiltakozásnak szánták egy Egyesült Államokban készült, iszlámellenes film miatt. Az Innocence of Muslims címet viselő filmben állítólag Mohamed prófétát gyalázzák.

A Wall Street Journal című amerikai lap szerint a filmet egy 54 éves izraeli-amerikai, Sam Bacile rendezte, és abban azt állította, hogy az “iszlám rák" és a gyűlölet vallása. Bacile nemcsak rendezője, hanem írója és producere az ötmillió dollárból, 60 színész és 45 fős stáb közreműködésével készült filmnek, amelyről hangoztatta: nem vallási, hanem politikai mű.

A támadást egyes jelentések összefüggésbe hozták az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulójával, illetve a hírhedt Terry Jones floridai fundamentalista tiszteletes két évvel ezelőtt, az évfordulón kezdeményezett koránégető akciójával. A tiszteletes akkor a nemzetközi és amerikai tiltakozás nyomán elállt tervétől, 2011 márciusában azonban mégis „pert ült" a muzulmánok szent könyve felett, és annak egy példányát elégette.