Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai vezérkari főnök egy újabb hidegháborútól óvott

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 28. 8:35

Az Egyesült Államoknak vigyáznia kell arra, nehogy egy újabb hidegháborúba bonyolódjon Oroszországgal, miközben a nemzetközi rend fenntartásán dolgozik – jelentette ki március 26-án, szerdán az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.

Martin Dempsey tábornok szerint az amerikai haderő alapvető szerepe az ukrajnai válságban az, hogy megnyugtassa NATO-szövetségeseit, nem pedig annak sejtetése, hogy részt vállalna a konfliktusban.

A vezérkari főnök az annapolisi haditengerészeti akadémián elmondott beszédében Oroszországot és Kínát fontos potenciális „nehézsúlyú" biztonsági kihívásnak nevezte. Hangsúlyozta, hogy a Krím-félsziget orosz elcsatolása próbatétel a nemzetközi jogi struktúrák és szabályok számára, amelyeket az Egyesült Államok fenntartani törekszik.

Dempsey emlékeztetett rá, hogy csütörtökön lesz a krími háború kitörésének 150. évfordulója és Mark Twaint idézte, aki szerint a történelem nem ismétli önmagát, de rímel. Szavai szerint veszélyes Oroszországnak az az állítása, miszerint joga lenne az orosz ajkúak lakta kelet-európai enklávék megvédelmezésére, és kijelentette, hogy ilyenre a ’40-es évek óta nem volt példa Európában.