Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ENSZ-főtitkár szerint nem lenne jogszerű egy nemzetközi támadás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 4. 18:38

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egy Szíria elleni esetleges amerikai katonai csapással kapcsolatban szeptember 3-án, kedden kijelentette, hogy az erő alkalmazása csak a világszervezet felhatalmazása vagy önvédelem esetén lenne jogszerű, és arra is figyelmeztetett, hogy a beavatkozás csak további vérontáshoz vezetne a közel-keleti országban.

Ban Ki Mun azután nyilatkozott a kérdésben, hogy Barack Obama amerikai elnök több vezető republikánus politikus támogatását is megszerezte egy esetleges beavatkozáshoz, amelyről szeptember 9. után dönt az amerikai törvényhozás.

„Az erő alkalmazása csak az ENSZ Alapokmány 51. cikkével összhangban lévő önvédelem és/vagy a Biztonsági Tanács felhatalmazása esetén jogszerű. Ez az ENSZ határozott alapelve" – közölte az ENSZ-főtitkár.

Obama korábban úgy nyilatkozott, hogy az ENSZ BT beleegyezése nélkül is kész akciót indítani, mivel a szervezet lebénult, és képtelen felelősségre vonni Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Amerikai, francia és brit vádak szerint Aszad erői augusztus 21-én vegyi fegyvereket vetettek be felkelők ellen a szíriai polgárháborúban, ami nyugati politikusok szerint büntetést követel.

Oroszország és Kína ugyanakkor három alkalommal is megvétózta a BT-ben, hogy a szervezet Aszadot elítélő és Szíriát szankciókkal fenyegető határozatot hozzon, a legutóbbi gáztámadással kapcsolatos bizonyítékokat pedig nem találták elégségesnek ahhoz, hogy változtassanak álláspontjukon.

A Ban Ki Mun által idézett ENSZ Alapokmány valóban csak a két fenti esetben tartja jogszerűnek a háborút, a brit kormány egy korábbi jelentése ugyanakkor azzal – a több nemzetközi jogtudós által elfogadott állásponttal – érvelt, hogy a nemzetközi közösségnek humanitárius kötelessége beavatkoznia Szíriában, hogy megakadályozza a polgári lakosság szenvedését és a vegyi fegyverek – nemzetközi jog által tiltott – bevetését.

„Elismerem, hogy meg kell akadályozni a vegyi fegyverek újbóli bevetését. Ugyanakkor számba kell venni, hogy az esetleges megtorlás milyen hatással lesz a további vérontás megakadályozására és a konfliktus politikai rendezésére irányuló erőfeszítésekre" – mondta Ban Ki Mun.

Az ENSZ-főtitkár hozzátette, hogy ha valóban vegyi fegyvereket vetettek be Szíriában, az „a nemzetközi jog súlyos megsértése és felháborító háborús bűncselekmény", amelynek felelőseit bíróság elé kell állítani.

Az ENSZ korábban vegyifegyver-szakértőket küldött Szíriába az állítólagos gáztámadás kivizsgálására. Ők már elhagyták az országot, s a helyszínen felvett mintákat elemzik. Az amerikai, a brit és a francia titkosszolgálat más bizonyítékokra hivatkozva azt állítja, hogy biztosan történt gáztámadás, amelyet Aszad erői követtek el.