Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biztonsági okokból nem engedték felszállni Junckert és Tuskot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 17. 15:55

A repülőgépükkel kapcsolatos biztonsági aggodalmak miatt Törökországban ragadt hétfőn este az Európai Unió két vezető tisztségviselője, Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.


A két uniós politikus a KLM holland légitársaság által számukra biztosított különgépen tért volna vissza Brüsszelbe a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport antalyai csúcsértekezletéről. Azonban közölték velük, hogy a gépükkel kapcsolatos biztonsági aggodalmak miatt meg kell várniuk, amíg értük megy kedden egy másik repülő, feltehetően dél tájban.

Az ügyben a török szolgálatok vizsgálódnak – tette hozzá az uniós forrás, azt azonban nem árulta el, hogy milyen jellegű problémáról van szó.

A Reuters hírügynökség egyik tudósítója szerint a többi légi járat a terveknek megfelelően szállt fel Antalyából a közeli Belekben megtartott csúcs után, amelynek résztvevői a terrorizmus elleni összefogást szorgalmazták a péntek esti párizsi merényletsorozatra reagálva.

Az értekezlet homlokterében eredetileg a fenntartható fejlődés kérdései álltak volna, de az első nyilatkozatokból ítélve a párizsi merényletek némileg felülírták az eredeti elképzeléseket, mert jószerivel minden államfő a terrorizmus elleni közös fellépés szükségességét domborította ki mondandójában.