Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brazília volt a vendég a Visegrádi Négyek ülésén

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. október 30. 7:01

Ez a több mint húsz éves együttműködés a visegrádi országok között nem egy zárt klub, hanem nyitott más közösségek, így a tengerentúli országok felé is – mondta Vargha Tamás Pozsonyban október 29-én, kedden.

1595962221

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára – aki Magyarországot képviselte aV4-es védelmi miniszterek ülésén – úgy fogalmazott: ez a találkozó is illeszkedik abba a folyamatba, amely szerint a V4 országainak is fontos az új utak és lehetőségek keresése más szervezetekkel és régiókkal.

A találkozó vendége, J. E. Celso Amorim, a Brazil Szövetségi Köztársaság védelmi minisztere felszólalásában megköszönte a meghívást és kifejtette, „Brazília törekszik arra, hogy a regionális, Dél-Amerikai szervezetekkel való együttműködésén túl, nyisson más szervezetek és országok felé is."

1595962221

„Tény, hogy Brazília 150 éve nem vett részt semmilyen katonai konfliktusban, de számunkra is fontos országunk hatékony védelme és az ehhez szükséges technikai eszközök és katonai képességek fejlesztése. Ezért tartom fontos lehetőségnek az együtt gondolkodást, valamint az új lehetőségek közös keresését és megvalósítását. Akár a kölcsönös katonai képzésben, a technikai eszközök fejlesztésében és egyéb szakmai területeken, hiszen minden félnek előnyös lehet egy ilyen együttműködés szervezeteink között" – fogalmazott a brazil védelmi miniszter.

1595962222

A tárgyalás után a résztvevők sajtótájékoztatón számoltak be a megbeszélések eredményeiről. Vargha Tamás hangsúlyozta: „Egy nagyon izgalmas találkozó részesei lehettünk ma, hiszen a szövetség miniszterei egy távoli ország honvédelmi miniszterével találkozhattak, akivel nem csak katonai, hanem civil kulturális és gazdasági együttműködések lehetőségeiről is beszélhettünk. Úgy gondolom, hogy ennek a mai találkozónak az ereje és lehetősége a jövőben van."

A pozsonyi találkozó kétoldalú tárgyalásokkal zárult. Vargha Tamás és a brazil védelmi miniszter a két ország közötti együttműködés lehetőségeit tekintették át, és megállapodtak abban, hogy lehetőségeikhez mérten, a jövőben tovább folytatják a közös munkát.

1595962222

Fotó: a szerző felvételei