Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csehország önállóan szerzi be a katonai radarokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 1. 13:44

Csehország önállóan, nem pedig a közös visegrádi projekt keretében szerez be korszerű katonai radarokat hadserege számára. A prágai védelmi tárca úgy döntött, hogy saját nyílt pályázatot ír ki a radarokra – jelentette be Petr Medek, a védelmi minisztérium szóvivője szeptember 30-án, kedden Prágában.

A szóvivő szerint a pályázat értéke 1,5-1,7 milliárd korona között fog mozogni. Medek megjegyezte: Prága azért döntött az önálló radarbeszerzés mellett, mert a hadsereget szorítja az idő, s hamarabb van szüksége a berendezésekre, mint azt a visegrádi projekt lehetővé tenné.

A korszerű 3D katonai radarok közös gyártásáról tíz napja, szeptember 20-án az észak-morvaországi Ostravában írtak alá emlékeztetőt a négy visegrádi ország hadiipari cégei. Prágai értelmezés szerint az ügyben van előrehaladás, de az ellentéteket – például a törvényalkotás terén – azonban nem sikerült még áthidalni.

A V4 légvédelmi radarrendszerének programjában szeptember elején Magyarországon állapodott meg véglegesen a négy ország. Az új radarokkal az eddig használt orosz radarokat kívánják felváltani a visegrádi országok hadseregei.

A cseh védelmi tárca a keddi közlés szerint öt új MADR (Mobil Air Defence Radar) radart akar beszerezni 2017-ig, amelyekkel lecserélné a jelenleg használt – még szovjet gyártmányú – radarokat.

A megrendelés nemzetbiztonsági jelentőségére való tekintettel a védelmi tárca követelménye, hogy a radarok gyártásába a cseh hadiipari cégek is be legyenek kapcsolva – szögezte le a szóvivő. A minisztérium azzal számol, hogy a szerződés aláírása után 18-24 hónap elteltével megkaphatja az első radarokat.

Címkékpályázat