Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egymás után hagyják el a köteléket a Sztrizsi pilótái

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. október 1. 9:37

A közelmúltban kötelességszegéssel megvádolt, először a kötelék éléről, majd a légierőből is eltávolított Valerij Morozov ezredes után a bemutató csapat több pilótája is a távozik. Az amúgy sem egyszerű helyzetet tovább bonyolítja az orosz Társadalmi Kamara néhány tagjának kijelentése, miszerint az orosz légierő hanyatlik. Információk szerint, a Sztrizsi tartalék pilótái közül távoznak ketten.

A két pilóta egyike azzal magyarázta döntését, azok után, hogy a sorállomány elhagyta Kubinkát, a repülőgép-vezetőknek kellett őrségbe járniuk és végrehajtani olyan feladatokat, amelyeket korábban a sorkatonák végeztek.

A Kubinkában tapasztalható helyzetről, a Sztrizsit és az Orosz Lovagokat övező komoly problémákról a korábban ott szolgált tisztek beszéltek. Elmondásuk szerint, a bázis felét már eladták „üzletembereknek" és a katonákat hamarosan száműzik az objektumból.

Ami a pilótákat illeti, ők jelenleg a Lipeckben található harci alkalmazási és átképzőközpont alárendeltségébe tartoznak, amely központnak megvannak a saját „ászai" – az Oroszország Sólymai (Соколы России).

Ami a második távozó Fecskét illeti, ő azzal magyarázta döntését, hogy nem ért egyet a kötelék parancsnokának megvádolásával. „A parancsnokkal kapcsolatos helyzet miatt döntött a távozás mellett, ebben a szituációban nem látja értelmét a további szolgálatnak", – mondta el a forrás.

A parancsnokot beosztottai rögtön védelmükbe vették. Kinyilvánították, hogy a történet abszurd, levelet írtak Oroszország elnökének, sőt valaki annak a feltételezésének adott hangot, hogy az egész ügyet egy olyan pilóta robbantotta ki, aki nem ápolt jó viszonyt a parancsnokkal.

A parancsnok korábbi „kirúgásával" kapcsolatban a védelmi minisztérium úgy nyilatkozott, hogy nem hoztak még döntést Morozovval kapcsolatban, jelenleg is folytatja szolgálatát, azonban október 15-e után megszűnik a „munkaviszonya", ugyanis lejár a szerződése.

1595942416

Két Fecske átül Jak-130-asra

A hírforrás azt is megemlítette, hogy nem elképzelhetetlen a Sztirzsi rövid időn belüli felbomlása. A dolog hátterében az állhat, hogy a védelmi minisztérium tervei között szerepel egy kötelék létrehozása az új, Jak-130 típusú kiképző-harci repülőgépekkel. A katonai vezetés ugyanakkor azt is több alkalommal kinyilatkozta, hogy az új bemutató csoport létrehozása nem jelenti a Sztrizsi és az Orosz Lovagok feloszlatását. (Erre mondják kis hazánkban; nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél … )

A közelmúltban azonban napvilágot látott egy hír, miszerint az új kötelék magalakulásának elősegítése érdekében – ha csak időlegesen is – de két Fecske elhagyja a MiG-29 ülését. „Két pilótát, a Sztrizsi állandó tagjai közül átvezényeltek Jak-130 típusátképzésre. A képzés a tervek szerint már november megkezdődik. A pilóták feladata az új típus műrepülési tulajdonságainak vizsgálata és a későbbiekben a tapasztalatok átadása a fiatal repülőgép-vezetőknek," – mondta el a hírforrás.