Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ellentmondásos információk az amerikai haderő afganisztáni szerepének változásáról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 11. 21:03

Amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok hadereje intenzívebben „száll be” a harcokba Afganisztánban, a védelmi minisztériumi szóvivő azonban cáfolta ezt június 9-én, csütörtök este, szerinte Barack Obama elnök nem hozott döntést erről.

A névtelenséget kérő tisztségviselőkre hivatkozó sajtóértesülések arról szólnak, hogy Obama elnök már jóváhagyta az amerikai katonáknak a korábbiaknál jóval nagyobb mértékű részvételét az afgán hadsereg kiképzésében és az afganisztáni hadműveletekben. Ez az intenzívebb részvétel állítólag magában foglalja az amerikai légierő nagyobb szerepvállalását is.
Az egyes akciókról a jövőben a terepen lévő amerikai katonai vezető – jelenleg John Nicholson tábornok – kezében lenne a döntés joga. Korábban az amerikai haderő csak „szélsőséges esetben" avatkozhatott be a tálib felkelők elleni harcokba.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, Peter Cook újságírói kérdésre válaszolva cáfolta az idézett sajtóértesüléseket. Hozzátette: az amerikai katonák afganisztáni szerepvállalását az illetékesek folyamatosan felülvizsgálják, és mindig az a cél, hogy a lehető legjobb, leghatékonyabb módon vegyék igénybe a haderőt. „Ugyanez az elv érvényes a katonák létszámának esetleges emelésére is" – szögezte le.