Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elszállították Szíriából a vegyi harcanyagok közel felét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 23. 18:47

Kiszállították Szíriából a vegyi harcanyagok már több mint 45 százalékát, s benne a teljes mustárgáz-készletet – jelentette be március 19-én, szerdán a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW).

Az egyes és kettes prioritású anyagokból két további rakományt tettek át norvég és dán hajókra Latakia kikötőjében az elmúlt héten – közölte a szervezet, amelynek az adatai szerint már elszállították az elsődleges prioritású, legveszélyesebb anyagok 29,5 százalékát, a másodlagos kategóriából pedig 82,6 százalékot, s ez összességében átlagosan 45,6 százalékot tesz ki.

Az első kategóriába tartozik a mustárgáz, „az egyetlen bevetésre kész vegyi harcanyag, amellyel a szíriai kormány rendelkezett". Ebből immár az összeset elszállították.

Az OPCW március elején megállapította, hogy több korábbi határidő elmulasztása után (az összes első kategóriás anyagot december végéig, az összes második kategóriást pedig február elejéig kellett volna elszállítani) felgyorsult a vegyi leszerelés Szíriában, de továbbra is több ok késlelteti a folyamatot.

Nem hivatalos források szerint március 9-én például rakétatámadás érte Latakiát, s egy ízben a leszerelési folyamatot felügyelő nemzetközi ellenőrök szálláshelye mellett ért földet egy lövedék. A rakétákat vélhetően a rezsim ellen harcoló lázadók vetették be. A vegyifegyver-rakományok nem voltak veszélyben.

Damaszkusz az Oroszország és az Egyesült Államok által kikényszerített leszerelési megállapodás keretében azt közölte tavaly, hogy 700 tonna első kategóriás és 500 tonna második kategóriás vegyi harcanyaggal rendelkezik, s ezen felül van 122 tonna olyan vegyszere, amelyből szarin ideggázt lehet gyártani. Ez utóbbit szíriai földön kell megsemmisíteni, ami 93 százalékos szinten már sikerült. A többit a Földközi-tengeren, egy speciálisan erre kialakított amerikai hajó gyomrában semlegesítik.