Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyvercsempészeket vettek őrizetbe Belgiumban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 16. 15:19

Négy embert őrizetbe vettek a belga hatóságok azzal a gyanúval, hogy az embargót kijátszva fegyvereket próbáltak meg eladni Líbiába – tudatta a szövetségi ügyészség december 15-én, csütörtökön.

A belga vádhatóság tájékoztatása szerint egy pénzmosással és fegyvercsempészettel kapcsolatos nyomozás keretében szerdán házkutatásokat hajtottak végre, amelyek során többeket előállítottak és számítógépeket foglaltak le. Mint közölték, a hálózatnak a jelek szerint amerikai, nigeri és belgiumi cégek is tagjai.
A gyanúsítottak, akik hamis papírokkal próbáltak fegyvereket eladni Líbiába, egyike sem rendelkezik engedéllyel katonai felszerelések kereskedelmére vonatkozóan.

Az őrizetbe vettek kilétét egyelőre nem fedték fel a hatóságok, sajtóbeszámolók szerint azonban egyiküket, egy belga férfit bűnszervezetben való részvétellel és a fegyverembargó megsértésével vádolják.

A líbiai kormány bár importálhat külföldről fegyvereket és hadianyagot, de csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával, amely az országra 2011-ben kivetett embargó ellenőrzésével van megbízva.