Feltételezett dzsihadistát fogtak el Kölnben
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. február 9. 15:36Őrizetbe vettek egy Szíriából visszatért orosz állampolgárt Köln térségében, akit azzal vádolnak a német hatóságok, hogy a közel-keleti államban csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez – közölte február 8-án, szerdán a német szövetségi ügyészség.
Ugyancsak kedden fogtak el Németországban egy szíriai férfit, akit szintén azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam tagja volt, és háborús bűncselekményt követett el. A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a 31 éves férfi Szíriában a terrorszervezet tagjaként egy ellenőrző pont parancsnoka volt, amelynél 2016 elején megpróbált átkelni egy nő a gyermekeivel, hogy elmeneküljön a dzsihadisták uralma alatt álló területről. A gyanúsított megerőszakolta a nemzetközi humanitárius jog előírásai alapján védelemre szoruló nőt, ezzel háborús bűncselekményt követett el – áll a közleményben.
Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes ügyészség szinte hetente indít egy-egy újabb eljárást az iszlamista terrorizmussal kapcsolatban, és vezetője a napokban a tartományi kormányokhoz fordult segítségért. Az ügyészség szerint tavaly több mint 200 eljárást indítottak az iszlamista terrorizmussal kapcsolatban, köztük 140-et a szíriai és iraki konfliktussal összefüggésben, míg 2014-ben csupán öt ilyen ügyük volt.