Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódik a párbeszéd a Koreai-félszigeten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. március 5. 19:16

Dél-Korea különleges megbízottakat küld északi szomszédjához. A két koreai fél megbeszéléseket folytat majd a Washington és Phenjan közötti párbeszéd felújításának lehetőségéről – közölte az elnöki hivatal vasárnap.

Jun Jang Csan, a dél-koreai államfő sajtótitkára szöuli sajtóértekezletén azt mondta, a megbízottak várhatóan arról folytatnak megbeszélést, miképpen teremthetők meg a feltételek az észak-koreai-amerikai párbeszédhez, amelynek célja a Koreai-félsziget atommentessé tétele, továbbá a dél-koreai-észak-koreai kapcsolatrendszer javítása. A nyilatkozó hozzátette, a közeljövőben a dél-koreai tisztviselők ellátogatnak az Egyesült Államokba is, hogy Washingtonban elmagyarázzák észak-koreai útjuk eredményét.