Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gerald Fordról nevezték a legújabb amerikai repülőgép-hordozót

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 11. 8:32

Az Egyesült Államok egykori elnökéről, Gerald Fordról nevezték el november 9-én, szombaton az amerikai haditengerészet legújabb, egyben az eddig épített legkorszerűbb repülőgép-hordozóját.

A Ford lesz az első példánya az amerikai haditengerészet következő nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó osztályának. Úgy tervezték, hogy fedélzetéről az eddiginél rövidebb idő alatt több harci repülőgép emelkedhessen a levegőbe, s repülőgépei között lesznek pilóta nélküli, távirányítású gépek. A tervek szerint az első hajót, a Gerald Fordot 2016-ban állítják hadrendbe.

Jonathan Greenert tengernagy, az amerikai haditengerészet vezérkari főnöke a Virginia állambeli Newportban tartott, az interneten is közvetített ünnepségen hangoztatta, hogy a hajó „valóságos műszaki csoda". Hozzátette, hogy fedélzetén pilóta nélküli repülőgépek, lopakodó vadászgépek, és még lézerfegyverek is lesznek.

A szombati keresztelő, amelynek során a hagyományok szerint pezsgős üveget csaptak a hajó orrához, tisztelgés a névadó, Gerald Ford előtt. Az egykori elnök a II. világháborúban hadnagyként szolgált egy repülőgép-hordozón, és később gyakran mesélt a haditengerészetnél töltött időről.

Az új nukleáris meghajtású hajó, amelyen elektromágneses katapultok és két hektárnyi (húszezer négyzetméternyi) felületű repülőgép fedélzet van, a jövő héten hagyja el a szárazdokkot, hogy kikössön a helyi hajógyár rakpartjánál.

A haditengerészet szerint a repülőgép-hordozó hetven százalékban kész, a többi munkálatot 2015-ig befejezik. Számos tengeri próbát kell még megtennie, mielőtt hadrendbe állítják, és hadra fogható lesz.

Addig az Egyesült Államoknak tíz repülőgép-hordozóból álló flottája lesz, hiszen a haditengerészet tavaly kivonta a szolgálatból a világ első atommeghajtású repülőgép-anyahajóját, az Enterprise-t.

A Gerald Ford repülőgép-hordozó költségvetése két milliárd dollárral (440 milliárd forinttal) meghaladta a tervezettet, a 70 százalékos készültsége azt jelenti, hogy most már „csupán" belső munkálatokat végeznek rajta. A hajó felépítésére 14 milliárd dollárt fordítanak. A költségek túllépését némileg ellensúlyozzák a tervezett megtakarítások: kevesebb ember kell üzemeltetéséhez, amivel a hajó működésének 50 évesre tervezett időtartama alatt négymilliárd dollárt lehet megtakarítani. Emellett az ötven év alatt nem kell cserélni nukleáris fűtőelemeit.