Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hende Csaba: rendszeres biztonságpolitikai párbeszédet indítunk Kínával

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 11. 8:09

Biztonságpolitikai stratégiai párbeszéd elindításáról állapodott meg kínai tárgyalásain Hende Csaba honvédelmi miniszter Csang Van-csuan vezérezredessel, nemzetvédelmi miniszterrel – tájékoztatta a magyar tárcavezető az MTI-t november 11-én, hétfőn Pekingben.

A biztonságpolitikai stratégiai párbeszéd egyértelműen a kétoldalú kapcsolatok új minőségi szintre emelését jelenti, s azzal jár, hogy a magyar és a kínai tárca illetékesei évente rendszeresen eszmét cserélnek, és ismertetik álláspontjukat a nemzetközi biztonságpolitikai kérdésekről – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy Kínának ilyen jellegű együttműködése mintegy húsz országgal van.

1595962817
Hende Csaba honvédelmi minisztert katonai tiszteletadással fogadta Csang Van-csuan vezérezredes, kínai nemzetvédelmi miniszter Pekingben, a kínai nemzetvédelmi minisztérium előtt


A két tárcavezető tárgyalásán áttekintette a nemzetközi biztonságpolitika aktuális kérdéseit, különös figyelmet fordítva az ázsiai és a csendes-óceáni térségre, ezen belül is Afganisztán és a Koreai-félsziget helyzetére, de szót ejtettek a balkáni stabilizáció kérdéséről is.

„A koreai-félsziget és a régió biztonsága tekintetében Kínát nyugtalansággal tölti el a fokozódó feszültség, és e feszültség okaként Észak-Korea nukleáris fegyverkezését jelölte meg a kínai miniszter" – emelte ki Hende Csaba. Mint mondta, a maga részéről beszámolt arról, hogy Afganisztánban, illetve a Balkánon Magyarország milyen létszámú erőket állomásoztat, milyen békeműveletekben vesz rész, amivel kapcsolatban a kínai kollégája elismerését fejezte ki.
„A kínai fél felvetette, hogy a nemzetközi békefenntartás területén szeretne elmélyültebb együttműködést Magyarországgal. Kína az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet vállal ezekben az ENSZ-missziókban, jóllehet szerepvállalása a nemzetközi közösség megítélése szerint még mindig messze nem arányos a tényleges gazdasági és politikai súlyával" – jegyezte meg Hende Csaba.

1595962817
A két tárcavezető tárgyalásán áttekintette a nemzetközi biztonságpolitika aktuális kérdéseit

A miniszter találkozott Hszü Csi-liang vezérezredessel, a Központi Katonai Bizottság alelnökével is, aki hangoztatta: Kína nem feledkezik meg arról, hogy Magyarország 1949-ben az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot, és – mint mondta – a barátság az időközben bekövetkezett politikai változásoktól függetlenül él.

Hende Csaba megköszönte, hogy a két katonai vezető a kommunista párt Pekingben most tartó központi bizottsági ülésen való részvételét megszakítva kerített sort a találkozókra. Egyúttal magyarországi látogatásra hívta meg őket, és ők ezt köszönettel elfogadták.

A miniszter szombaton Sanghajban az ottani katonai körzet parancsnokának vendége volt, hétfői programjában pedig a pekingi katonai körzetparancsnokság 3. gépesített lövészhadosztályának megtekintése szerepel.

1595962818
Hende Csaba beszámolt arról is, hogy Magyarország milyen létszámú erőket állomásoztat Afganisztánban és a Balkánon

Fotó: Trebitsch Péter (MTI)