Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyilkosságban mondtak ki bűnösnek egy brit katonát egy sebesült afgán lázadó lelövése miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 9. 18:46

Gyilkosságban mondta ki bűnösnek november 8-án, pénteken az eljáró hadbíróság a brit királyi tengerészgyalogság egy katonáját, aki a vád szerint két éve kivégzésszerűen megölt egy sebesült afgán lázadót.

A meg nem nevezett – az eljárás során is csak „Marine A" néven említett – tengerészgyalogos a vádirat szerint két társával 2011 szeptemberében a dél-afganisztáni Hilmend tartományban járőrözött, amikor tűzharc után foglyul ejtettek egy azóta is ismeretlen afgán fegyverest. Az összecsapásban megsebesült, már lefegyverzett foglyot „Marine A" 9 milliméteres pisztolyával agyonlőtte.

Az incidenst végig rögzítette a járőr egyik tagjának személyi kamerája. A hadbíróságon lejátszott felvételen hallatszott, amint a gyilkosságot elkövető, őrmesteri rangú brit katona kijelentette: maga is tudja, hogy megsértette a hadifoglyokkal szembeni bánásmódot előíró genfi konvenciót, ám az afgán fegyveres is ugyanezt tette volna velük fordított esetben.

A katonai ügyész a hadbírósági eljárás során „kivégzésnek" minősítette az afgán fogoly megölését.

„Marine A" korábban azzal védekezett, hogy halottnak hitte az afgánt, és abban a meggyőződésben nyitott tüzet rá, hogy egy holttestbe lő bele, ezt azonban az incidensről rögzített felvétel egyértelműen megcáfolta.

A brit katonai törvények ilyen esetben kötelezően életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását írják elő. Ítélethirdetés decemberben várható; a bíró akkor határozza meg, hogy az elítélt tengerészgyalogos mennyi idő után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A járőr másik két tagját felmentették, ők folytathatják katonai szolgálatukat.

A brit hadsereg afganisztáni szerepvállalásának kezdete óta most először mondtak ki bűnösnek gyilkosságban brit katonát.