Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Ha Európa erős, az a NATO-t is erősebbé teszi”

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2016. október 27. 13:55

Két héten belül légi és haditengerészeti erőket irányít a NATO a Közép-Mediterráneumba, hogy ezáltal is segítse az Európai Unió SOPHIA műveletét – jelentette be Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szervezet főtitkára október 27-én, Brüsszelben. (Kiküldött munkatársunk jelenti!)

Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével tárgyaltak Brüsszelben a NATO védelmi miniszterei csütörtök délelőtt. Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára konstruktívnak minősítette a megbeszéléseket, és a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a NATO és az EU szorosabban működik együtt, mint valaha, és az együttműködést tovább mélyítik a júliusban a főtitkár mellett az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, illetve Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által aláírt nyilatkozat szellemében. Jens Stoltenberg és Federica Mogherini decemberben számol be a minisztereknek arról, milyen konkrét lépések történtek ennek érdekében. „Már most is látjuk, hogy a közös fellépés meghozza a gyümölcsét például az Égei-tengeren" – tette hozzá a főtitkár, hiszen a NATO és az EU, illetve Törökország és Görögország közös erőfeszítéseinek következtében a migránsok száma jelentősen csökkent.

1596022231

A Földközi-tengeren ugyanakkor továbbra is rendkívül komoly a helyzet, az embercsempészek jelenleg is aktívak, és rengetegen vesztik életüket a vizeken.
A NATO szerda este döntést hozott arról, hogy az új, Sea Guardian néven futó művelet égisze alatt a szövetség segítséget nyújt az EU-nak a SOPHIA művelethez. Ennek szellemében két héten belül hadihajókat és légierőt csoportosítanak át a Közép-Mediterráneumba, hogy információkkal, illetve logisztikai támogatással segítsék az uniós erőket. Emellett szintén közösen lép majd fel a NATO és az Unió a hibrid fenyegetésekkel szemben, valamint erősítik a kiberbiztonságot is. Mindennek érdekében koordinált gyakorlatokat is tartanak majd. Mint a főtitkár rámutatott, egyeztettek a szövetségesek az európai biztonság további erősítéséről is, ám ennek során alapvető fontosságú, hogy ne jöjjenek létre párhuzamos struktúrák. „Ha Európa erős, az a NATO-t is erősebbé teszi" – húzta alá Jens Stoltenberg.

A főtitkár elmondta: a szerdai döntések értelmében januárban kezdődnek a NATO által vezetett kiképzési és kapacitásbővítési műveletek, amelyek komoly mérföldkövet jelentenek az Iszlám Állam elleni fellépésben. A NATO emellett továbbra is AWACS légtérellenőrző repülőgépekkel támogatja a koalíciós erőket a térségben.

1596022231

Fotó: nato.int

CímkékNATO